Miért pont az ÁFA?

2011.09.19. 14:56 kumin

A népszerű amerikai szótár, a Marriam-Webster 2010-be az év szavának választotta a „megszorítást” (austerity). Ez azért alakult így, mert tavaly erre a szóra kerestek rá a legtöbben, ahogy – szól a hivatalos indoklás – egyre többen érdeklődtek a globális gazdaság állapota és az európai adósságválság iránt. Nálunk már 2006 óta sláger a „mi a megszorítás?” kérdés vizsgálata, érdemes ez ügyben fellapozni ezt a politikai vitanapot, amelyben Gyurcsány Ferenc átvágja a „Reform vagy megszorítás?” címmel körülírt gordiuszi csomót, és következetesen „kiigazításról” beszél. Érdekesség, hogy Kuncze Gábor felszólalásában viszont elvállalta a „megszorítás” szót – tekintsük ezt a kisebbik koalíciós párti lét luxusának.

(forrás)

 

Szerintem már akkor túl voltunk azon, hogy értelmesen el lehessen dönteni, mikor is használható joggal a szó. Ahány érdekeltje van a vitának, annyi definíció létezik. Ahogy ezt néhány hete írtam: a politikai beszédben megszorításként bélyegezhető bármely olyan költségvetés érintő kormányzati intézkedés, amellyel kapcsolatban az ellenzéknek érdekében áll a „megszorítás” fogalom használata. Teljesen világos, hogy ez egy fontos nyelvpolitikai csata, látjuk, hogy milyen hagyományai vannak, és érthető, hogy az egykor kormányon lévőket milyen erős revánsvágy hajtja most. Amit az akkori ellenzéktől kaptak, az sokszor túl sok volt, ezért cserébe most ők is zéró megértést tanúsítanak – fogat fogért.

 

Egy adókat vagy kiadásokat érintő változtatásban a közgazdász a költségvetésre gyakorolt hatást és ösztönzőket lát, a politikai elemzésnek azonban a politikai hasznok és költségek mérlegét érdemes keresnie. Hitvita kérdése, hogy a mostani költségvetési igény mennyire a gazdaságpolitika döntéseinek és mennyire a gazdasági környezet változásainak a terméke. A tisztességes válasz szerintem, hogy valahol félúton a kettő között. Biztos pontként induljunk ki a végeredményből: valamit kellett csinálni az egyensúly fenntartásáért.

 

Nem tovább verve a habot a vita körül, a péntek délutáni bejelentésből szeretném a leginkább látványos elemet a 25-ről 27 százalékra emelkedő ÁFA ügyét kicsit jobban körbejárni. Ezzel az adónemmel ugyanis intenzív és érdekes játék volt megfigyelhető az elmúlt években.

 

Lakosságot alapvetően a jövedelmén, a fogyasztásán és a vagyonán keresztül lehet adóztatni. Amikor a mostani kormány első intézkedéseiként jelentősen csökkentette az SZJA terhet, akkor nyilván nincs szezonja ebbe az irányba haladni, az egykulcsos vitában már korábban elmondtam, hogy itt kemény értékválasztáson alapuló kérdésről van szó. Hasonlóan a politikai identitásuk részét képezi a vagyoni típusú ingatlanadó elvetése, tekintettel arra az össztűzre, amely az előző kormányok ilyen irányú kísérleteire és megvalósult megoldásaira zúdult. Marad tehát a fogyasztás, az ÁFA.

 

Az ÁFA változtatásának politikai hatásáról tudhatunk valamit az elmúlt évek megfigyeléseiből. 2006-tól, közel a választásokhoz a legfelső kulcs 25-ről 20-ra csökkent. Ez elvileg egy népszerű adócsökkentési lépésként kellett volna, hogy politikai babérokat hozzon, de a valódi hatás nagyrészt elmaradt (bár kétségtelenül nyertek a szocialisták, de nem hiszem, hogy ezért). A költségvetésből eközben persze nagyon hiányzott az így kiesett bevétel, de az árváltozásokat közben alig érezték a fogyasztók. Részben a kiskereskedelem lenyelte minden árkommandózás dacára, részben pedig annyira kicsi volt a tényleges hatás, hogy a legtöbben egyszerűen nem vették észre.

 

Nem csoda, hogy két körben visszakozni kellett. Miután rögtön a választások után kínos lett volna egyből visszacsinálni a felső kulcsot, a rendszer eredeti logikáját még jobban kibillentve a középső 15 százalékos kulcsot tüntették el, és lett az is 20. Az eredeti 25 százalék visszaállításához már egy új miniszterelnök, Bajnai Gordon kellett, de ez a változás legalább annyi finomságot visszahozott, hogy ismét lett középső, immár 18 százalékos kulcs alapvető élelmiszerek egy körére és távhőre.

 

A hosszú kísérletezgetésnek nyilván sok tanulsága volt és van. A politikus szemszögéből talán a legfontosabb, hogy az ÁFA csökkentése drága, viszont túl sok extra támogatottságot nem hoz a konyhára. Ennek a mondásnak könnyen előállítható a negatív folyománya: az ÁFA emelésével könnyű bevételt növelni, de szétterül a teher, amely így nem annyira érzékelhető, mint pl. egy transzfer megvonása. Ami a csökkentésnél történt a boltok szintjén, ti. hogy lenyelték a kereskedők a különbség egy részét, az fordítva is, biztosan kisebb arányban, de működhet, azaz a versenyben nem nyomják rá a teljes adótöbbletet a fogyasztóra, ez is mérsékelheti a negatív hatást.

 

Innen nézve tehát politikai értelemben kézenfekvő az ÁFA felpiszkálása. Van azonban egy ok, amiért ez eddig nem jutott senki eszébe: eleve már a plafonon van a felső kulcs. Ettől néz ki rosszul még ez a két százalékos emelés is. Nem önmagában van tehát politikai költsége a változásnak, hanem attól, hogy eredményeképp kijelenthető: az Unió legmagasabb kulcsát sikerült így megteremteni. Ez nem hangzik jól, de azt is látni kell, hogy inkább a szakértői vita szintjén lehet hatásos érv. Lent a terepen most nyilván az volt a fontos, hogy a bevételnövelés tényleg működjön, és közben ne okozzon direkt, éles kontúrokkal megrajzolható, mozgósító erejű sérelmeket.

 

Szokták mondani, hogy az ÁFA igazságtalan adó, mert fizeti mindenki, szegény és gazdag egyaránt. Sőt, a szegény, aki nem tud megtakarítani, minden jövedelmét fogyasztásra költi, arányaiban még többet is fizet így be. Ezen a helyzeten segít a kulcsok differenciálása. A középső kulcs változatlan marad, így az alacsonyabb jövedelműek kosarában nagyobb arányt kitevő termékeknél nem nő az adó. Innen nézve logikus az a javaslat, hogy ezt a kedvezményesen adózó termékkört tekintse át a kormány, és kerüljenek bele újabb élelmiszerfajták is a 18 százalékos kategóriába. Politikai haszna kétségtelenül lenne egy ilyen megoldásnak, de kétséges, hogy a kieső bevétel fájdalommentesen behozható-e máshonnan.

 

A költségvetés ugyanis szigorúan az élére van állítva, ami nem jó hír. Bármilyen adóemelés sem jó hír – ebben is könnyű megegyezni. Van ekkor egyáltalán mostanában bármi jó hír? Nem sok, ha csak az nem, hogy bármekkora is kísértés, és bármekkorák is az előre látható politikai költségek, a költségvetési fegyelem fellazítása, a gyeplő elengedése kikerült az eddig használt eszközök sorából.
 

Címkék: megszorítás költségvetés áfa adóemelés kiigazítás

86 komment · 6 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://kuminszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr643238485

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mert megérdemeljük? 2011.09.19. 18:57:36

Jóri András adatvédelmi biztos vizsgálatot indított, miután az Országgyűlés elnöke kitiltotta a Parlamentből az Index.hu és az Origo fotósait. A kiváltó ok: szeptember 12-én képet közöltünk Orbán Viktor miniszterelnök jegyzetlapjáról. (Index.hu)Ehhez n...

Trackback: "Megvan a bohócügyi államtitkár" - Nyulat kapott a gyáva kormány 2011.09.19. 18:08:18

"Megvan a bohócügyi államtitkár" - Nyulat kapott a gyáva kormány. Dorosz Dávid azonnali kérdése a belügyminiszterhez, a rendőrség által nem engedélyezet szakszervezeti tüntetések védelmében.  

Trackback: B-Terv 2011.09.19. 17:47:54

Ha esetleg él még valaki ebben az országban akit nem sokkoltak eléggé a kormány "tervei" és elképzelései a jövőnkre nézve, azoknak itt van még egy álmatlan éjszakákkal kecsegtető új fejlemény: Orbán:van második és harmadik terv &quo...

Trackback: Nem szándékolt következmény = Elkövető nélküli hazaárulás 2011.09.19. 17:00:52

A közgazdaságtan fejlődött egy kicsit a kamatszedés tilalma és a templomi pénzváltók felrugdosása óta. Kár, hogy páran még mindig középkori módszerekkel próbálkoznak. A vezérünk jogász, nem közgazdász, ezt ő is megmondta. Innen ered az a reflex, ...

Trackback: Bocs, mégsem 2011.09.19. 16:36:20

Egész szép kis lista kezd összegyűlni azokból a rendelkezésekből és ígéretekből, amelyek buzgó hangoztatásával vezető pártunk kétharmados többsége vitathatatlanná vált, aztán idővel kiderült, hogy nem ilyen egyszerű a helyzet… íme egy gyors, korá...

Trackback: Orbánék a gyurcsányi úton? 2011.09.19. 15:59:28

Két héttel ezelőtt kezdték el tárgyalni a kormány tagjai a jövő évi költségvetést, igaz akkor még számok nélkül. Mi már akkor megírtuk, hogy számításaink szerint egy kb. 1000 milliárdos nagyságrendű megszorításra kiigazításra lesz szükség a várhat...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bullshit béla 2011.09.19. 15:23:26

www.keeptalkinggreece.com/2011/08/10/killing-greece-v-a-t-increase-from-13-to-23/

a gorogoknel 13%-rol 23%-ra emeltek az afat szeptembertol, amit emiatt szervezetten nem fizetnek.

fonó 2011.09.19. 15:23:34

Hú de megvilágosodott kormányváltás óta, valamit csinálni kell az egyensúly miatt ....Emlékszik a 27 szárnyvonal megvizsgálása=falurombolás. 3 azaz 3 kispostát nyitottak meg újra de micsoda primitív brutális támadás volt évekig. SZÉGYEN. MÁS SZEMÉBEN A SZÁLKÁT..

Tourist From An Other Space 2011.09.19. 16:02:11

Kedves Feri! Elolvastam...de minek! Már megint rossz helyről indult és még rosszabbra érkezett. Értem én, a főnöknek valamit fel kell mutatni!

magpet · http://zsemlediszno.blog.hu 2011.09.19. 16:06:29

Az áfa egy igazságos adó. Az is fizeti, aki semmi más adót nem fizet. A legszebb tehát az lenne, ha volna egy 40%-os áfánk, és semmi más.
Egyébként pedig a bevételek növelése szép, de mikor jön a kiadások csökkentése? Vagy az még népszerűtlenebb volna, és senki nem mer hozzányúlni?
Próbálkozások, módosítgatások, magyarázkodások napi szinten... Az irány mintha nem volna rossz, de az eszközök...

tarackos 2011.09.19. 16:07:20

Sztem meg azért nyúltak az ÁFÁhoz amit néhány bekezdéssel feljebb írsz, mert az SZJA és a vagyonadó tabu, így egyszerűen nincs más.

A költségvetés valóban nincs jó állapotban, de legalább a felét a gondoknak hajlandó vagy a kormány számlájára írni, már ez is eredmény...:)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2011.09.19. 16:12:07

Járatlan út

Hegyek között szürke katlan,
Melynek útja tök járatlan.
Könnyel töltött tó borítja,
Telesírta seven szittya.

Seven szittya meg egy okker
Fogsorszínű szobarocker.
Tónak mélyén ránk csak bú vár,
Meg Zsolti, a könnyűbúvár.

Könnyűbúvár üt egy tanút,
Ki állítja, járatlan út
Nincs, a jártra nőtt fű s rá fa,
S tök sokba került + ÁFA.

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.com/2011/09/jaratlan-ut.html
:)

Kivlov 2011.09.19. 16:13:56

az ÁFÁt legalább mindenki megfizeti: a C-, s egélyes, a kamubéres, a nyugi is...

is 2011.09.19. 16:19:47

wishful thinking. az AFA-csalas legalabb akkora problema Mo-n, mint az SZJA-csalas. a vagyonado ezert lenne szukseges, mert aki az elso ketto alol kibujik, az vagy parnacihaban kell, hogy tartsa a penzet, es se kamatot nem kap, se nem elvezi, na az fulladjon is bele, vagy valahol kibukkan vagyonkent (akar betetben).

az AFA nem csak az elemiszerboltban van, hanem minden szolgaltatasnal is. a maganorvos, a vizvezetekszerelo, a mukormos mind-mind AFA-t kellene, hogy felszamoljon. valojaban megy az 50, vagy okosba 40 rendszer. namost ez mostantol 51 vagy okosba 40 lesz. ebbol lesz am a nagy bevetelnovekedes! hogy eddig 40 volt, meg most is annyi lesz, 0% AFA-val.

ha a politikai identitas reszet kepezi a vagyonado teljes elvetese, akkor nem kell tovabb keresnunk, hogy lassuk: ezen a teruleten is milyen kormanyt sikerult valasztani.

azt meg kulon dijjazzuk, hogy Kumin tobbes szam harmadik szemelyben beszel a kormanyrol, mint kormanytanacsado. mar nem vallalja a sorskozosseget? mit fog szolni ehhez a fonok?

Ibn al-Haiszam 2011.09.19. 16:22:56

Íme a legjobb válasz a legjobb helyről a "Miért pont az ÁFA?" kérdésre:

"Csak a választási pártkasszát töltik fel. Ha nem így lenne, akkor nem hoztak volna olyan megszorító intézkedéseket, amelyek éppen a legnehezebben élő embereket hozzák még kiszolgáltatottabb helyzetbe. Ilyen például az áfaemelés, és annak árnövelő hatása."

Cser-Palkovics András helyettes szóvivő - 2009. július 15., 11:14

www.fidesz.hu/index.php?Cikk=136330

rokafogtacsuka 2011.09.19. 16:33:55

Hát ha eddig komolyan elhittük, hogy az SZJA csökkentése kereslet nṏvekedést, és áttételesen gazdasági növekedést okoz, akkor mit várunk a keresletet direkt sújtó ÁFA emeléstől. Bár tény, hogy a bankok agyonvágásával nem lesznek olyan feltételek a megtakarításra, ami azt ösztönözné.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.09.19. 16:39:54

Miért ne az áfa?
Talán a nyugdíjas kedvezmények megnyirbálása? Talán a nyugdíjak maximalizálása? Talán az állami szféra karcsúsítása? Talán a közbeszerzések átláthatóvá tétele, csalás kizárása? Talán MÁV, BKV a két kedvelt pénznyelő rendberakása? Talán a többmillió önkormányzat ésszerű összevonása? Talán az egészségügy átalakítása, hogy aki fizet az kap ellátást? Talán nem képviselői költségtérítés talicskával kihordása? Stb, stb...ehhh, azzal melózni kell és a haverok meg nem tudnának a gyereket jó partivá tenni, tudom...

dr kíváncsivagyok 2011.09.19. 16:41:24

Baszki , így könnyű,.....megszorításokkal a hülye is tud kormányozni,....DE NEM EZ LETT ÍGÉRVE !!!!!!!

Amusing 2011.09.19. 16:41:48

@magpet:

Fordulj orvoshoz

Szét kéne nézni más országokba, meg tanulni kell kicsit gazdaságtant és rájössz, hogy az út a szakadékba vezet és már nincs sok hátra...

Robinzon Kurzor 2011.09.19. 16:42:43

"a mostani kormány első intézkedéseiként jelentősen csökkentette az SZJA terhet"

Pontosan fogalmazva:

A mostani kormány első intézkedéseiként a magas jövedelműek szűk csoportjának jelentősen csökkentette az SZJA terhet, míg az alacsony jövedelműeknél megemelte azt, sőt, 2012-től tovább növeli az ő SZJA-terheiket.

Elég nagy szar lehet, ha már az "elemzőnek" is tényszerűen hazudnia kell, hogy legalább látszólag vállalható színben tudja feltüntetni a kormány politikáját.

magpet · http://zsemlediszno.blog.hu 2011.09.19. 16:49:08

@Amusing: nem fordulok, nincs nekem semmi bajom. Gazdaságtant meg nem tanulok, mert rohadtul nem érdekel. Helyette vannak alkalmazottaim, akiknek többek között ezzel is kell foglalkozniuk, úgy hívom őket, hogy KORMÁNY.

maskep 2011.09.19. 16:50:05

@Kivlov: ...Vagy nem. Én speciel számla-mániákus vagyok. És nagyon hülyén néztek rám azok a vállalkozók, akiknek hajlandó voltam egyötöddel többet fizetni a szolgáltatásukért.

Pedig a Zorbán is azt sulykolta korábban, hogy ha a magas adót nem fizeti a vállalkozó, az erkölcsileg is jogos, a gazdasági racionalitása mellett.

Hol van ilyen kor Orbán, mikor tiltakozni kellenen az adóemelés ellen?

Persze, Kumin még rajtad is túl tesz, mikor megállapítja, hogy a kedvezményes ÁFA kulcs nem változott, a szegényeknek van mit zabálni, öltözködni meg ne akarjanak, anélkül is lehet élni. Ha az a cél, hogy egy impotens, dilettáns, arrogáns és agresszív kormány minden áron uralkodni akar.

Aszongyaja Zanyósom 2011.09.19. 16:52:25

>Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az adóemelésekről annyit mondott: nem lehet elvenni olyan pénzt emberektől, amiért becsületesen megdolgoztak, így a tervezet csak igazságot tesz egy olyan országban, ahol a "sunyi, lopós emberek saját maguknak akarják megtartani munkájuk ellenértékét".<

hircsarda.blog.hu/2011/09/19/orulnek_az_adozok_az_eltitkolt_jovedelmeknek

Amusing 2011.09.19. 16:58:23

@magpet: ha alkalmazottak lennének, már rég kibasztam volna őket, azonnali felmondással, és okozott kárra való tekintettel még be is perelném őket

magpet · http://zsemlediszno.blog.hu 2011.09.19. 17:00:41

@Amusing: pedig alkalmazottak, csak különleges státuszban. Ez persze nem csak a mostani kormányra vonatkozik, hanem nagyjából mindegyikre. Súlyos szereptévesztés. A meló nem hatalom.

2011.09.19. 17:28:12

Még több ember fog Áfát kerülni ezzel az intézkedéssel. Kimegyek a piacra az ukrajnából hozott árut fogom megvenni, vagy kimegyek Ukrajnába és ott veszem meg és ott tankolok. Olyan szolgáltatásokat veszek igénybe, ahol számla nélkül olcsóbb. Eddig is sokan csinálták ezt, most még többen fogják.
Kérdem én, magán nőgyógyásznál, fogorvosnál kapott már valaki nyugtát?

Lacdelo 2011.09.19. 17:40:27

Van meg olyan ember az orszagban, aki a Fideszre szavaz es nem gazdag vagy legalabbis felsokozeposztaly? Annak surgosen ki kellene vizsgaltatnia magat. Habar a gazdagoknak sem jo, amit a Fidesz muvel, hiszen milyen ember akar elni egy moralisan es gazdasagilag is tonkretett orszagban?

harcsapaprikás 2011.09.19. 17:48:48

Hogy miért pont az áfa? Hát azért mert ez az a szint, amit ésszel még úgy-ahogy felérnek. Kicsit prózaiabban: BUTÁK! +takonyból van a gerincük. De ezzel semmi újat nem mondtam. Orbán sikerének a titka, hogy sikeresen veszi körül magát gyépésekkel. Ugye kedves blogger?
A fidesz egyetlen eredménye, hogy bebizonyította, hogy mindíg van szarabb. És nem is kicsit.

Geo_ 2011.09.19. 17:48:51

"Hitvita kérdése, hogy a mostani költségvetési igény mennyire a gazdaságpolitika döntéseinek és mennyire a gazdasági környezet változásainak a terméke. "

Egy frászt, Mama! Az ÁFA egyértelműen köthető az SZJA-hoz.

moncayo 2011.09.19. 18:01:33

27% Áfa = a fogyasztásra épülő kapitalizmus csődje. 27% áfával , 20-50% fogyasztási adóval, chips, só, bank, PET palack és még milliónyi más adóval ( s még előtte a munka megadóztatása a munkáltatónk keresztül ezer módon) csak a vegetálás marad.

Nem véletlen, hogy jól szervezett társadalmakban alacsony az áfa (USA 3-7%, Svájc 8%), vagy ahol magas (Dánia 25%), ott a mukajövedelem 3-10-szerese a magyarnak és az állam nyújt is szolgáltatásokat.

komissarlajos 2011.09.19. 18:07:02

„Amikor a mostani kormány első intézkedéseiként jelentősen csökkentette az SZJA terhet,“

Kumin! Téged kedveltelek. Valamikor. De, most ébredtél fel?

„Biztos pontként induljunk ki a végeredményből: valamit kellett csinálni az egyensúly fenntartásáért.“

A fiúk azt mmondták: ők mindent tudnak. A kósert!!!

„A középső kulcs változatlan marad, így az alacsonyabb jövedelműek kosarában nagyobb arányt kitevő termékeknél nem nő az adó.“

Kumin! Tényleg nem itt élsz? Milyen marhaságokat írsz?

legeslegujabbkor 2011.09.19. 18:11:46

@csizsikpizsik: Ezek után és átlátszó kormányzásnál persze megpróbálkozhatnának néhány ütődött közgazdász ötletével, hogy állami beruházásokkal indítsanak el bármit is...de ez már sci-fi

bgp 2011.09.19. 18:12:52

@Ibn al-Haiszam: azt hiszem ennél többet nem is érdemes erről mondani.

idomár 2011.09.19. 18:19:05

az ÁFA csalók pedig dörzsölik a markukat, most kaptak ajándékba +2%-ot a kormánytól

jó volna inkább körülnézni, hogy a liszt, a cukor, az összes műszaki cikk stb... szinte kivétel nélkül Szlovákián keresztül érkezik be az országba közismerten áfától "megtisztítva"
vagy menjen ki Matolcsy Úr az Azsiacenterbe és próbáljon meg számlát kérni...
inkább ezzel kellene kicsit foglalkozni, de persze ez nehéz, ezt nem lehet egy laza fürdőzéssel egybekötött frakcióülésen "kiötletelni"

szánalmas ez az egész bagázs, ugyan nem szavaztam rájuk, de esküszöm drukkoltam, felőlem legyen Orbán 80 évig miniszterelnök, ez azt jelentené, hogy jól végzi a dolgát, de sajnos esze ágában sincsen

minimum 2 éve lett volna valami épkézláb gazdaságpolitikát kitalálni, erre több, mint egy év kormányzás után itt ötletelnek a MI BŐRÜNKRE!!!

márta)) 2011.09.19. 18:42:25

Na. Igen. Már tudjuk a mantrát) "A megszorítás szó csak a szocialisták szótárában ismert".
Megszorítás már tavaly ősz óta folyamatosan van, mert a különadó kivetése után a beszállítók már ráterhelték a termékekre. Csak a boltok polcait kellett/kell megnézni.
Persze, a magasabb jövedelműeket, ez sem sújtotta annyira, mint a szegény,- elszegényedő réteget.

márta)) 2011.09.19. 18:51:49

a politikai beszédben megszorításként bélyegezhető bármely olyan költségvetés érintő kormányzati intézkedés, amellyel kapcsolatban az ellenzéknek érdekében áll a „megszorítás” fogalom használata."

Sokkal világosabb, tisztább, érthetőbb lett volna, ha a kormány is kimondja, hogy megszorítás nélkül nem megy.)

Nem csak az egykulcsos adóval-, hanem a szeszadó eltörlésével is hatalmas lyukat ütött a kormány a költségvetésen.
Azzal a szeszadóval, ami a 29 pontos csomag része volt, aminek eltörlésén "felpaprikázódtak" :)) az IMF. /EKB. vezérek)

rockjano 2011.09.19. 18:59:57

Az ember amit tud úgyis cégesen veszi meg és szépen vissza igényli az ÁFÁ-t.

Az viszont érdekes hogy a vásárló fizeti az ÁFÁt. Eddig ha valaki nem fizetett az embernejk (és ez nagyon gyakori manapság) akkor nem csak a lóvét bukta az ember de még az ÁFÁ-t is fizethette ez most akár egy kissé jobb is lehet...vagy nem???

soproni1 2011.09.19. 19:05:46

@idomár:

Magyarország a 10 millió áfa csaló országa, de pl. a tanárnő hiába nem ad számlát a különórákról, amit elcsalt, azt úgyis eltankolja, elvásárolja, elfűti, tehát a legnagyobb 1000 adózónak fizet be. Tehát a 2% többlet befolyik ( kivéve, ha az ElMŰ-Mol-Tesco eloffshore-ozza).

pancho_sanza · www.nst.blog.hu 2011.09.19. 19:09:04

@kíváncsivagyok: de azert ahhoz tehetseg kell, hogy mindezt a nyugdijpenz habzsi-dozsi mellett sikerult

harcsapaprikás 2011.09.19. 19:13:35

@soproni1: Persze, hogy befolyik. Ha Matolcsi megmodta, akkor úgy is lesz. Tévedett ő valaha?

unionist 2011.09.19. 19:13:50

a fidesz nem is annyira az áfa emelés, hanem az adójóváírás eltörlése miatt veszít szavazatokat. a szakmunkások nagyon utálták gyurcsányt. általában nem tetszenek nekik a nárcisztikus, túlmozgásos okostojások. csakhogy gyurcsány csinálta adójóváírást. és orbán törölte el. hogy is van ez. és itt üzemek fordulhatnak szembe a fidesszel.

itt a nép az áfát és a jövedéki adót egyszerűen igyekszik majd elcsalni. a szolgáltatásoknál, kisboltban meg lehet játszani. plusz ugye cigi, gázolaj. a tehetősebbek persze legális lehetőségeik vannak. érdemes lesz műszaki cikket magánimportban behozni. még inkább érdemes lesz a határon túlra kimenni vásárolni. minőséget olcsóbban. a határ környékén élők legálisan üzletelhetnek. szóval az áfa miatt nem az elpártolásnak van meg a veszélye, hanem annak, hogy nem lesz meg a várt többletbevétel.

menőmano 2011.09.19. 19:16:58

A középső kulcs változatlan marad, így az alacsonyabb jövedelműek kosarában nagyobb arányt kitevő termékeknél nem nő az adó."

Ez jó. Nem gondolhatja senki komolyan, hogy az elszegényedő, meg már most is) szegény réteg, nem szeretne mást is venni. Csak azokat a termékeket, ami az éhenhalás ellen szükségeltetik!!

Maxen1 · http://maxen.blog.hu 2011.09.19. 19:18:27

és akkor mindenki hőbölög, hogy a fiatalok menekülnek ebből az országból...

menőmano 2011.09.19. 19:19:35

A Matolcsy -féle gazdaságpolitika totálisan megbukott)
Még jó hogy lehet otthon gyümölcspárlatot főzni) mert ezt józanul már nem is lehet bírni!!!

:))))

flippant 2011.09.19. 19:30:27

Ahelyett, hogy örülnétek az ÁFA emelésnek. Végső eszköz (a nyuggerekhez meg a segílyekhez nem elég tökösek nyúlni). Kapkod a kormány. Mint halak a hálóban. Reméljük mielőbb beledöglenek a kétharmadban akárcsak az öszödi böszme

campobaszo 2011.09.19. 19:31:23

"a költségvetési fegyelem fellazítása, a gyeplő elengedése kikerült az eddig használt eszközök sorából."

Ha lenne fegyelem,akkor válság kellős közepén nem csökkentettek volna adót 500 milliárdért.

"A költségvetés ugyanis szigorúan az élére van állítva"

Élére állítva?Magyarországon költségvetésnek nevezzük azt a valamit,amiről két-három hónap után kiderül,hogy tarthatatlan.

bebe tv 2011.09.19. 19:32:59

@Robinzon Kurzor: Ez van ha az eddig járási szinten botladozó spílerek hirtelen az NB I-ben találják magukat. Soroljam fel a kerettagokat? Nem érdemes, hiszen akkor amikor talán 2009-ben az este című műsor egyik adásában gazdasági témában a nagy varázsló a Semjént küldte el az m1-be ez már önmagáért beszél. Na akkor leesett a tantusz, hogy a nagy kormányváltó csapatuk egytől egyig amatőr.

bebe tv 2011.09.19. 19:41:10

@flippant: Reméljük mielőbb beledöglenek a kétharmadban akárcsak az öszödi böszme

Szerintem meg a nyakunkon maradnak jó 15-20 évig. Erre játszottak 8 éven át amíg annak a pár szuper gazdagnak a kegyelem kenyerén éltek. Sámánunk 2006 sikertelensége után eldöntötte, hogy soha többet ellenzékben.Ezért játszottak a 2/3-ra, ami a sok hiszékeny idióta miatt be is jött.
Üzenet a polgároknak: elqurtátok. Ezek most a nyakunkon maradnak ami felől kétségem nincsen az idők végezetéig.
Ha szorul a kapca, hát hoznak egy újabb 2/3-os törvényt, hogy csak a fidesz és a kdmp indulhat a választásokon, mert a hőn szeretett nép a 2/3-al erre is felhatalmazta őket.

egy maréknyi dollár 2011.09.19. 19:41:18

Aki általában egy helyre jár vásárolni,az láthatja, hogy ÁFA-emelés nélkül is elég keményen mennek fel az árak.Nem 1-2, hanem 20-30%-kal,egyik napról a másikra.
Maga az ötlet tökéletesen beleillik a már alaposan megismert koncepciótlan káoszba;több szót nem is vesztegetek rá.

Dr.Bio74 2011.09.19. 19:44:53

E'mán megint szar lett.
Mindaddig az is marad, amíg a politikusi lapáttal feldobált szart, fogkefével próbálja kifényesíteni valaki. Remélem megéri !

bebe tv 2011.09.19. 20:06:16

@márta)): Persze, a magasabb jövedelműeket, ez sem sújtotta annyira, mint a szegény,- elszegényedő réteget.
Már, hogy sújtotta volna. Ha csak a Főnök gázsiját nézed, az 1 kulccsal és a 3 -nál több gyerek miatti családi adókedvezménnyel a bruttójából csak a tb és nyugdíjárulék kerül levonásra. Magyarán fél millával többet visz haza mint előtte. Gondolod ezért mind sajtot meg debrecenit vásárol a Lázár kocsis CBA-ban ?
Nincs kétségem afelől, hogy mind az adórendeleteik mind pedig a mostani hitel visszafizetések 180 Ft-os frank áron azt a célt szolgálják, hogy tehermentesítsék a potentátjaikat ( Kósa, Rogán és társaik ) az életük végéig tartó törlesztéstől, valamint jelentősen növelhessék a szavazó gépezetük jövedelmét.
Mindezt megint a mi kontónkra. Apám és anyám egyszer szavazott rájuk még 1994-ban, mert 1990-94 között még olyan jó pofa srácoknak tűntek. Aztán ahogy tudatosan mentek át a jobb oldalra a kereszténységet túllihegve mert ott épp alig tartózkodtak,hát az öregeimnek lesett a tantusz. Apám mondta is, hogy gerinctelen egy banda, mert röpke 7-8 év alatt háromszor váltottak ideológiát. Háromszor, mert 90 előtt ugyebár a kisz meg az mszmp, utána liberális a legvégén meg keresztény.
Most előbújt az ordas a báránybőrből és most csillan
fel igazán a kommunista énjük.
Ezért kár volt oly sokaknak politológiát tanulni az egyetemen,ha mindezt már jó előre látta egy józan gondolkodású 6 elemit végzett kisember.

menőmano 2011.09.19. 20:10:19

Bocsánat! Egy kicsit más, de csak azért hoztam ide, mert márt volt a blogon (is) ez téma)

"Fideszes nagyágyúk is felemelték szavukat a Zöld Pardon védelmében
1 millió ToiToi-vécével a ZP-szabadságért"

hetivalasz.hu/itthon/dehogy-zar-be-mediahack-az-egesz-41518
...........................
A "nagyágyúk" :) felemelhetnék szavukat a megszoritások ellen is.
hm?

:))))

kvasztics47 2011.09.19. 20:15:33

Az erkölcsi hulla!
Hogyan szerezte meg Orbán a teljhatalmat?
1. Nem ismerte el, 2002.ben sem és 2006-ban sem a vereséget. Nem fogadta el a demokratikus választási rendszert. Ez ellen használta föl a titokban megszerzett jelentős gazdasági hatalmat. Miközben Medgyesit bankárkormányozta, Gyurcsányt oligarházta.
2. A jelentős parlamenti erőt amivel rendelkezett, arra használta, hogy megakadályozza a szoci kormányokat a gazdasági kiigazítások megvalósításában. Csak olyan törvényt nem kritizált ami kiadásnövekedéssel járt. A többit viszont a leg alpáribb módon a leg mocskosabb hazugságokkal ócsárolta a zembereket ellene uszította, ha ettől sem riadt vissza a kormány akkor népszavazást kezdeményezett.
3. Lejáratta a politikát és a politikusokat. Aki a jobboldalról nem állt mellé, azt ellehetetlenítette. A Baloldali és liberális politikusokat gátlástalanul becsmérelte, hazug módon a zemberek ellenségének állította be, a minimális tiszteletet is megvonta tőlük. (még azt is sikerült elérnie, hogy Gyurcsányt és Bajnait is harácsolónak állítsa be, akik a Miniszterelnöki munkájukért egy forintot sem vettek föl.
4. Mind ezeket a mértékadó értelmiségiek jelentős része érzéketlenül, kajánul nézte.

A zorbán kormány pedig, ha nem akarja saját méretes baklövéseit (hazugságait) elismerni, kénytelen lesz még nagyobbat mondani,(hazudni) még kiszámíthatatlanabbá válni, még több dolgot saját hatáskörbe vonni (ellopni). Az új szakzsargonnal (hazugsággal) élve: „tovább gyorsítani az ország újjáépítését.”

10 000 2011.09.19. 20:20:14

Nem sok egyetértő hozzászólás született. Nem is csoda. Hitvány bértollnok a szerző.

bgp 2011.09.19. 20:24:36

@flippant: nem értem miért kellene ennek örülni?

márta)) 2011.09.19. 20:26:05

@bebe tv:

Világos, hogy a Fidesz most régi önmagával megy szembe.
Nem kellett hozzá diploma.) Aki egy kicsit is figyelte a napi politikát a választások előtt, világos lehetett számára, hogy túl nagy mozgástere az új kormánynak sem lesz,) bárki is legyen az.
Az a probléma, hogy a társadalom egy hatalmas csoportja még fel sem nőtt) a napi politizáláshoz, annak megértéséhez sem.
A kormány által eddig meghozott intézkedések mind, a magasabb jövedelműeknek kedveznek.
Csak az a baj, hogy az elhibázott gazdaságpolitikát a szegények fizetik meg többségében, akik már eddig is a legnagyobb kárvallotjai a politikai folyamatoknak.
**********
Csak 10% végtörleszt? - Kiszivárgott Matolcsy Bécsbe küldött levele"

"Fontos megérteni, hogy Magyarországon közel egymillió ember van kitéve a devizában való eladósodásnak. A kormány becslései szerint csak nagyjából tíz százalékuk tudna törleszteni a felajánlott árfolyamon", nyugtatja meg Mitterlehnert Matolcsy. "

Matolcsy György biztosítja az osztrák minisztert, hogy a kormány döntése nem alakítja át a meglevő hiteleket, és nem kötelezi a bankokat arra, hogy forint alapú hiteleket biztosítsanak a törleszteni kívánóknak.
Ez a bankok döntése marad. A levél arra is kitér, hogy a törlesztés lehetősége nem a külföldi tulajdonú pénzintézetek ellen szól, hanem az egész magyar bankszektort érinti."

www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/csak_10_vegtorleszt_kiszivargott_matolcsy_becsbe_

Hm?

bgp 2011.09.19. 20:27:56

@bebe tv: ezen dolgoznak már egy ideje. Külföldiek bármikor megszavazzák, mert amúgy sincs kire szavazni (nem tudom mennyi a minimum, de ha érvénytelen a szavazás akkor is ezek maradnak). Lehet, hogy meggondolom, és a szocikra szavazok (még sose tettem), de nem hiszem, hogy sokan megtennék. Még a Jobbikon gondolkodom, de nácikhoz sincs sok kedvem.

dekol84 2011.09.19. 20:32:00

Végig sem olvasom ezt a fost! Ez a kretén biztos megint megmagyarázza, hogy milyen jó fej a félszemű jobb kéz és, hogy mennyire jó és logikus szám a 27%!

Nyalja ki!

márta)) 2011.09.19. 20:35:55

"Megint az alacsony jövedelműek veszítenek
Gyorskalkuláció Matolcsy György pénteki bejelentéseinek SZJA-t érintő részének jövedelemhatásairól. "

www.fn.hu/penzugy/20110917/igy_valtoznak_bere

"A táblázat - amelyet a TMC First tanácsadó cég tett közzé - bemutatja az adóbejelentések alapján, hogy 2010-től kezdődően adott nettó jövedelem mellett az egyes jövedelemsávokban milyen adóterhelés változás következett, és következik be. "

csababácsi 2011.09.19. 20:57:26

Orbán Brüsszelben tárgyal.A tárgyalás szünetében Barrosoval sétál a folyosón és beszélgetnek. Egyszer csak meglát a folyosón egy felfüggesztett csipkét. Mondja:
Nézze Barroso úr, mit tud a magyar- ez egy igazi halasi csipke. Mire Barroso titkára azt súgja: -elnézést de ez brüsszeli csipke. Mennek tovább, meglát egy porcelán kávés készletet.Nézzék, mi ilyet is tudunk, ez bizony eredeti herendi. A titkár újra megszólal:-Elnézést, de ez meisseni.Mennek tovább, mire Orbán meglát egy cigányt és felkiált:Na végre ez 100% hogy magyar.Mire a titkár a fejét csóválva mondja.Sajnos Orbán úr ez sem magyar.ez egy velencei tükör.

Aszongyaja Zanyósom 2011.09.19. 21:01:32

@dekol84: A 27 az infláció eredménye. Kezdetben vala a 29 független közgazdász, aztán jöve a 29 pontos Kósa-kiigazító program, és röpke egy év alatt már csak huszonhét százalék a zadócsökkentés...

nu pagagyí 2011.09.19. 21:08:42

Koncepciótlan romhalmaz a Fidesz gazdaságpolitikája. Már a fogyasztás felpörgésében sem hisznek, ennek a jele az Áfa-emelés. Össze-vissza kapkodnak, amihez nyúlnak szarrá válik a kezükben. Megkapták a lehetőséget, nem sikerült. Ideje elballagni.

maskep 2011.09.19. 21:09:20

@soproni1: Nem csak a plusz 2% fog befolyni! Nem tudom, hallottad-e, hogy a kormány eltökélt szándéka kiszedni a cihából a tanárnéni eltitkolt ÁFÁ-ját is. Kőkeményen.

Ne hidd azt, hogy az az Fidesz, amelyik aljas módon adócsalásra buzdított az elmúlt években ellenzékben, most visszarettenne még aljasabb módon azokat megszivatni, akik bevették a bárgyúságukat!

Vagy úgy látod, nem facsarnak ki mindent, és nem szarnak le mindenkit, ellenzéket-támogatókat egyaránt?

maskep 2011.09.19. 21:13:40

@nu pagagyí: Nem azért kéne elballagni, mert nem sikerült, hanem azért, mert nem volt, ami sikerüljön. Viszont mentségükre legyen mondva, hogy amit elkúrhattak, azt mind elkúrták. Abban nem hibáztak!

soproni1 2011.09.19. 21:13:40

@maskep:

Hálisten kis ország vagyunk. Itt semmit nem lehet hosszútávon a lakosságon keresztül vinni, ami a lakosság érdekeivel ütközik.

Ahogy Hofi mondta 30 éve:

Doktor úr nem mondja meg mit írt fel, Én meg nem mondom meg, mire használom !

baloo112 2011.09.19. 21:15:45

Kumin már megint be vagy pálinkázva!
"Amikor a mostani kormány első intézkedéseiként jelentősen csökkentette az SZJA terhet"

akik többet keresnek az átlagnál azoknál papa.

Na nyaljad tovább ha odatartják....

maskep 2011.09.19. 21:32:37

...És akkor most tíz kormányciklusra, negyven évig 27% marad?...

soproni1 2011.09.19. 21:47:40

@maskep:

nem. lesz 35 % is. Amúgy nem a magas áfa meg az szja a gond, hanem, hogy 10 ismerősömből 8 csődben van. Nekik édes mindegy . Ameddig beindul a gazdaság, nem lesz munkára fogható ember anyag ( már most sincs elég).

majomkutya 2011.09.19. 22:10:22

A postból sem derült ki, hogy mi a megszorítás. Amúgy mindegy is, mert ami most van a Matolcsyt, a Fideszt és a nemkoalícióspartner KDNP-t leszámítva mindenki számára világos, hogy megszorítás. Illetve nekik is világos, csak ők most hazudnak.
Brutálisan megemelni a dízel árát, a világon (a térképen is látható országok közül) a legmagasabbra emelni az ÁFÁ-t, és megemelni a munkát terhelő EÜ-biztosítási járulékot, kicsit megpörgetni (és betervezni) az inflációt az bizony megszorítás. Még akkor is, ha azt hazudják, hogy nem az.
Olyan adópolitikát folytatni a jövedelemdózás terén, ami azt eredményezi, hogy az átlagkeresetűek és az átlag alatt keresők akár 10ezer forinttal kevesebbet keressenek, és azt amivel ők kevesebbet kapnak kézhez áttolni a közép és felső-közép részére pedig azon kívül, hogy gyomorforgató, kimondottan káros is. Mindezek után az, hogy a miniszterelnök meghirdette a nemzeti szolidaritás rendszerét már csak hab a tortán: elveszünk havi szinten 5-10 ezer forintot a szegényektől és odaadjuk a középnek és a felső-középnek a szolidaritás jegyében. Mindezt lehet értékválasztásnak is nevezni, ahogyan Kumin teszi, csak ebben én semmilyen értéket nem látok, annak ellenére sem, hogy egyáltalán nem vagyok egy vad balos gondolkodású, mindössze azt gondolom, hogy az elvégzett munkáért olyan bért kell fizetni, amiből emberi színvonalon meg lehet élni. Csak ezt éppen Matolcsy és OV. úgy tűnik nem így gondolja. Kumin szavaival: "mások az értékválasztásaink."
És ez nagyon nem az eltitkolt jövedelmekre vonatkozik, ahogyan Matolcsy hazudja. Számtalan embert ismerek aki bruttó 80-90-100 ezerért dolgozik napi 8-10 órát. Sokuk évek óta nemhogy nyaralni nem volt, de még egy mozit vagy éttermet sem engedhetett meg magának. De beletartoznak majd a körbe a tűzoltók, rendőrök, ápolók, pályakezdők, stb...
És ezeknek az embereknek vágják cinikusan a képükbe (pl. a miniszterelnök a Blikk hasábjain), hogy mennyire igazságos a rendszer, mert ha többet dolgozik valaki és szorgalmas, akkor többet keres. Kérdezem én, hogy dolgozzon többet az, aki napi 8-10 órát már dolgozik. Lehet, hogy csak én nem értem. Biztos más az értékválasztásom.

Táskás Tóni 2011.09.19. 22:25:53

Biztosan Kuminnak is jut abból a másfél milliárdból, amit a kormányzat a megmagyarázhatatlan gazd.politikájának a megmagyarázására fordít. Giró-Szász egy ilyen Kumin féle magyarázatba a tv-ben már belepirult. Égett a pofád-e Kumin, amíg írtad. Ha nem, akkor még ocsmányabb vagy .

márta)) 2011.09.20. 00:19:29

"Az Európai Unió bíróságának július végén hozott ítélete szerint nincs összhangban az uniós joggal a magyar áfaszabályozás azon része, amely kizárja a ki nem fizetett beszerzésekhez kapcsolódó áfa-visszatérítést.
A döntés miatt az államnak mintegy 250 milliárd forint áfát kell visszafizetnie a vállalkozásoknak.

A hétfőn elfogadott jogszabály hatályon kívül helyezi az áfatörvény kifogásolt passzusát, és rendelkezik az eddig visszatartott forgalmi adó kifizetéséről.
A vállalkozások október 20-ig kérelmet nyújthatnak be ennek érdekében, illetve későbbi áfabevallásukban visszaigényelhetik a nekik járó összeget.

A visszaigénylésről az adóhatóság csak akkor hoz határozatot, ha nem fogadja el.
Máskülönben a visszaigényelt áfát 30 napon - ha az egymillió forintnál több, akkor 45 napon belül - utalja vissza.

A Nemzetgazdasági Minisztérium angol nyelvű, a Széll Kálmán-terv frissítéseként megjelent tájékoztatója szerint a visszatérítést nem a költségvetés részeként, hanem egyéb állami eszközökből finanszírozzák, a tárca azonban eddig nem közölte, hogy miből."

www.portfolio.hu/vallalatok/kkv/megszulettek_az_afa-visszaterites_szabalyai.155578.html

A Matolcsy majd biztosan kitalálja, miből finanszirozzák??
:)

Óh! ennyi már az idő?

Jó éjt!
:))

maskep 2011.09.20. 06:57:01

Mottó: "Ez nem megszorítás!" (Matolcsy György)

Pistikéék az iskolában a rokon értelmű szavak, mint például a "baj" és a "tragédia" közötti különbséget tanulják. Hazaérve lelkesen meséli anyukájának:

- Anyu, ma tanultuk, hogy ha lezuhan egy repülő, és meghal kétszáz ember, az nem baj! A "baj" az, ha döglenek a nyulak.

(Nem megszorítás, így van. A megszorítás az, ha döglenek a nyulak...)

hegyilány 2011.09.20. 08:33:32

"Radikális minimálbér-emelés nélkül sokan járnak rosszul jövőre"

Van olyan réteg, amely egyértelműen rosszul jár a jövő évi adóváltozásokkal, ha például, nem emelik a minimálbért - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Németh Dávid, az ING bank vezető elemzője. Hiszen ennél a rétegnél eltűnik az adójóváírás, vagyis több adót kell fizetniük.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter ugyan többször hangsúlyozta, hogy az adójóváírásokkal senki nem járhat rosszul - ez viszont csak úgy oldható meg, ha drasztikusan megemelik a minimálbért.
Ez többletköltség a munkáltató számára, és kérdés, hogy ezt ki tudja-e termelni. Különösen kérdéses ez egy kis vagy közepes vállalkozásoknál, illetve azoknál, amelyek nagyon alacsony hozzáadott értékű terméket állítanak elő.
Ebbe ugyanis nem fér bele az, hogy a jóval magasabb bérszint alakuljon ki - hangsúlyozta az elemző"
*************

Úgy bizony! Van. A társadalom egy nagy csoportja a kormány eddig meghozott intézkedéseivel csak rosszul járt.

bebe tv 2011.09.20. 14:34:20

@bgp: a sok rossz közül talán az első. Csak remélhetjük, hogy tanultak a 2/3-os esetből.

bebe tv 2011.09.20. 14:39:32

@márta)): A legújabb news szerint már azon spekulálnak,
hogy kb. 20%-al csökkentik a már meglévő nyugdíjakat.Az így lecsípett pénzekből is azt az elfuserált 16%-os adókulcsot kell finanszírozni.
Hírek szerint már azon is spekulálnak, hogy minden képviselő államtitkári illetményt kapjon. Ha erre még rájön a bizottsági tagi pótlék,hát milla felett lesz a
gázsijuk.

márta)) 2011.09.20. 20:33:50

@bebe tv:

Hírek szerint" )
Ha majd lesz valamiféle, aránylag megbizható, forrásod, írd ki a posztra, vagy tegyél fel egy "linket.
köszönöm

hegyilány 2011.09.21. 08:56:55

Lemondott a belső kereslet felpörgetéséről a kormány?"

Az elmúlt másfél év egyik legfontosabb gazdaságpolitikai célját dobta sutba a kormány a pénteki bejelentéssel. A közelmúlt tapasztalatai ugyanis azt mutatják, hogy egy áfaemelés jelentősen visszaveti a fogyasztást, a jelek szerint ezzel kalkuláltak is, hiszen jövőre csak stagnálásra számítanak"

www.mfor.hu/cikkek/Lemondott_a_belso_kereslet_felporgeteserol_a_kormany_.html

Ezért?? "pont az ÁFA?

bebe tv 2011.09.21. 11:03:06

@márta)): Hírek szerint" )
Ha majd lesz valamiféle, aránylag megbizható, forrásod, írd ki a posztra, vagy tegyél fel egy "linket.
köszönöm

Nem kell megköszönni. Az egyetlen amire hagyatkozni tudok, az a különböző híradások, így a rádiókban elhangzó hírek valamint a TV-k adásaiban leközölt legkülönbözőbb oldalak e témákban elhangzott nyilatkozatai és véleményei.
Mivel nem vagyok egyetlen egy párt tagja és aktivistája sem, így mint outsider megbízható forrásaim sincsenek mindazon híradásokon kívül amiket már felsoroltam. Az a jó pár évtized amit
mint gyalog kakukk polgár mindeddig meg és átéltem, megtaníttatta velem a különböző nyilatkozatok helyén történő kezelését és értékelését.
Jós nem vagyok, de privát szerencsétlenségemre mindeddig az esetek 90-95 %-ban ráéreztem az elkövetkező évek történéseire és alakulására.
Valahogy kezdem magam úgy érezni, mint Paul a polip
akinek minden tippje bejött a foci vb-n.

bebe tv 2011.09.21. 11:34:40

@kvasztics47: A legnagyobb problémát abban látom, hogy a lakosság többsége nem ismeri a jobb oldali politika lényegét.
Nem is ismerheti, mert 50 évig 1 párt rendszer uralkodott hazánkban, és innen eredeztethető az a rengeteg kommunistázás. Maguk azok a körök akik magukat jobb oldali politikusnak tartják még azok sincsenek tisztában vele, hiszen azért lettek hirtelen jobb oldal zászlóvivői, mert a politikai paletta bal fele " I'm sorry " de már foglalt volt.
Azok a pénzemberek akik a Fideszt 8 éven át finanszírozták még azok is csak annyit értettek meg a több párt rendszerből, hogy lehet szabadon vállalkozni. Én magam ezen nem csodálkozom, hiszen a színe java a Kádár rendszer különböző beosztásai révén az éra kegyeltje volt. Magyarán tudtak jól helyezkedni. E logika mentén, ha nem jönnek be a számításaik ( bizniszeik ) egy bal oldali kormányzás idején, hát full gázzal a jobb oldalt kezdik támogatni. Nem értem hogyan merik magukat azok jobb oldalinak tartani, akik a jelenüket még az átkosban alapozták meg, miközben nem éltek olyan országban ahol hagyományai vannak a jobb és bal oldal váltógazdálkodásának.
Hogy érthetőbb legyek érik újra az egypárt rendszer, hogy a jobb oldalt támogató üzletemberek monopol helyzete biztosított és kizárólagos lehessen. Ezek az emberek beszéltek nekünk sokáig szabad versenyről.

kvasztics47 2011.09.21. 17:27:46

@bebe tv: " Ezek az emberek beszéltek nekünk sokáig szabad versenyről. "
Egy vállalkozó, főleg, ha magyar nem ismer gátlásokat a nyereség érdekében illetve a haszon érdekében, mert a magyar nemigen fizet nyereségadót, nem vall be nyereséget.
De, hogy ezt a gazember mentalitást, módszert, az ország vezetői törvénybe emeljék az, már mindennek a teteje.
Így iratkozunk ki az Európai üzleti életből és végkép lemaradunk a termelékenség versenyében. Kiközösítenek bennünket Európából, de nem csak a kormányt, hanem a zembereket is. Ez a nagy baj.

márta)) 2011.09.21. 18:31:06

@bebe tv:
Megtaláltam a cikket, amiben cáfolja a kormány.
De úgy van az, "nem zörög a haraszt.....) :)

"Nyugdíjtervek: cáfol a kormány"

"Több olyan feltételezés jelent meg a sajtóban a nyugdíjrendszer átalakításával kapcsolatban (például az, hogy 20 százalékkal csökkenne 2012-ben a nyugdíjellátás mértéke), amely "nem állja meg a helyét, ugyanakkor zavaró hangulatkeltésre alkalmas" - tette közzé a kormányszóvivői iroda.
A közlemány szerint "a sajtóban megjelent, találgatásokon alapuló koncepció, előterjesztés nem szerepelt sem a közigazgatási államtitkári értekezleten, sem a kormány napirendjén.
Ebből adódóan döntés sem születhetett az ügyben".

hirszerzo.hu/belfold/20110921_nyugdijtervek_cafol#rss

:)

menőmano 2011.09.21. 18:58:47

Nem tudom, a nyugdij húsz százalékkal történő csökkentése, kinek a találmánya lehetett???
Totálisan nagyon durva "buli lenne (még a többi intézkedés mellé).
:))

hegyilány 2011.09.21. 19:34:20

"Medián: az MSZP-nél tovább tart a bénultság, utolérte a Jobbik
Rekordarányú választói passzivitás, a bénult MSZP mellett a Jobbik erősödése és Orbán Viktor népszerűségvesztése – többek között ez olvasható ki a HVG megbízásából készített Medián-felmérésből. "

atv.hu/cikk/20110921_az_mszp_nel_tovabb_tart_a_benultsag_utolerte_a_jobbik

Azaz a Jobbik profitált a növekvő elégedetlenségből, az MSZP-nél pedig tovább tart a bénultság."

Hm. "Felébredhetne már végre, a másik két ellenzéki párt.) Az, hogy erősödik a Jobbik) mindenki maga döntheti el, kinek jó és kinek nem.
Politikusok- és a nagybetűs nép" egyaránt.
Igen.
:)

bebe tv 2011.09.21. 20:29:48

@márta)): köszi az információt. Én is rákerestem, és láss csodát tényleg variálnak. Ha már el kell venni valakiktől, hát akkor ott van az a több millió nyugger, akik már a legjobb lenne ha feldobnák a talpukat, oszt jó napot.
Mivel hasznot már úgysem hoznak, sztrájkolni nem tudnak, és egyébként is ő miattuk nem tudja a Matolcsy ripsz ropsz felvirágoztatni az országot.
Nélkülük csodájára járna a világ, hogy minő gazdasági fellendülést hajtott végre a polgári kormány.
Ha valóban ekkora nagy szarba sikerült lökni az országot 1 év alatt, akkor úgy lenne fair, hogy mindenki aki az államkasszából kap akármilyen bért vagy ellátást, hát együtt sírjon vagy nevessen. Lásd görögök, ahol minden közpénzből fizetett ember jövedelmét ugyanolyan arányban csökkentették. Na ezt nem várhatja a zemberek pártjától senki. Mert mi is a jól bevált rákosista szalámi taktika? Minden réteget mindenkivel összeugrasztani. Na ez az amit sikerült mesteri fokra emelnie a Fidesznek.

bebe tv 2011.09.21. 20:44:41

@kvasztics47: Kiközösítenek bennünket Európából, de nem csak a kormányt, hanem a zembereket is. Ez a nagy baj.

Már rá egy hónapra, hogy OV elfoglalta a trónját rájöttem és azóta is egyre mondom , hogy ez az egyedüli céljuk. Szándékosan megy szembe az EU-val, hogy előbb utóbb kenyértörésre kerüljön sor.
Lehet sokaknak tavaly nyáron nem tűnt fel, de egy olyan törvényt hoztak, hogy szükség esetén külföldi országtól
rendfenntartás céljából segítséget kérhet a kormány.
Milyen szükség esetén, azt a törvény nem részletezi.
Na, akkor most miről beszélünk? Netán mint EU és NATO tagot megtámadnak mondjuk a szlovákok, akik szintén NATO tagok? Netán ha inog a trón? Érdemes rajta felettébb elgondolkodni.Húsz évig uralkodni ahogy a Mikola mondta 2006-ban csak így lehet.

márta)) 2011.09.21. 21:08:12

@bebe tv:
A nyugdíj csökkentést nem akartam elhinni, de úgy látszik már nem tudom követni az eseményeket. Nem is csoda, hiszen egyes bejelentések óráról-órára változnak. :)
A Matolcsy-csodaváró gazdaságpolitikája már több mint érdekes.!! (nagyon finoman akarok fogalmazni).
Talán jobb lenne ha becsukná maga mögött az ajtót??? :))

Nem árulok el titkot, hogy a közszférában a bérek évek óta be vannak fagyasztva. Most pedig - egyes hirek szerint- "mindenféle megvonások történtek.
Ha hozzáteszed a hatalmas áremelkedéseket, akkor talán nevetni kellene???

Azon kellene sírni, hogy nem teremtődtek új munkahelyek.
A közmunka program keretében foglalkozatottak egy csoportja pedig csak támaszkodik a munkaeszközön, ha nincs mellettük minden percben "valaki. A munkájuk egy fabadkát :) sem ér.
Ezt a csoportot nincs az a kormány, aki visszavezetné a munka világába.
Úgy gondolom, hogy ezt a rendszerváltás "termelte ki.
Generációk nőttek fel, hogy nem tudja mi a munka, és nem is akarja tudni. Ezen is lehet sírni. Nem a közszférától kell sajnálni azt a "kevéske fizetést.

Fokozódik az utálat a társadalomban, mert egyre nyilik az a bizonyos olló. Ebben teljesen igazad van.

menőmano 2011.09.21. 21:11:45

Kumin Ferenc!

Én meg már olyan szegény vagyok mint a templomi egér.
Nem tudom elpanaszoltam e már??
Hiába dolgozom sokat. Én már nagyon szomoru vagyok.

:))))))))

menőmano 2011.09.21. 21:13:11

oppá" elfelejtettem.

Én már, totálisan nem bírom viselni a terheket.!
:))))

hegyilány 2011.09.21. 22:38:47

Na! Már megint! a Szijjártó P. meg a Matolcsy. :)

Szijjártó: a kompenzációhoz nem kell költségvetési forrás"

"Olyan megoldást dolgozott ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, amely garantálja, hogy senki sem kereshet kevesebbet.

Az áfa 27 százalékra emeléséről azt mondta: a jómódúak viselik ennek a terhét, többet fogyasztanak, így több adót is fizetnek, a kevésbé jómódúak pedig a kedvezményes áfa körből válogathatnak."

atv.hu/cikk/20110920_szijjarto_peter

Hát ez jó. de nagyon.

A szerző

Kumin Ferenc

Politológus-közgazdász, a Századvég Alapítvány vezető elemzője

2002 óta jelennek meg politikai elemzései az on- és az off-line médiában

2006 és 2010 között Sólyom László köztársasági elnök kommunikációs és stratégiai tanácsadója

Facebook

süti beállítások módosítása