A provokáció diadala

2011.09.15. 10:48 kumin

Megfogadtam, hogy nem foglalkozom Kertész Ákos amerikai Népszavában megjelent nyílt levelével – a nyílt levelekről általában is elmondtam már lesújtó véleményem. A legfőbb okom erre az volt, hogy a közélet ezen a szinten, pontosabban egy bizonyos szint alatt nem érdekel. Az is motivál persze, hogy nem szeretném, ha ezek a hölgyek-urak, lányok-fiúk rajtam keresztül érjék el céljaikat. A magára hagyott provokátor ugyanis hatástalan. A sikeres provokációhoz mindig kell egy naiv befogadó, aki reagál, aki „provokálva van”. Mint most a magyar mérsékelt jobb, amelyik bekapta a horgot.

(forrás)


Egy ideális világban az amerikai Népszavát és a kuruc.infot egy komfortos dobozba össze lehetne zárni, és az idők végezetéig írhatnák egymásnak zaftos tárcáikat. A muníció biztosan kitartana, a dobozon kívüli rész meg biztosan jobban járna nélkülük. A világ persze nem ideális, de ahogy a rossz tévéműsorról el lehet kapcsolni egyetlen jól irányzott gombnyomással a távirányítón, ugyanilyen egyszerű nem kell megkattintani ezeket a pálpusztai szagú internetes tartalmakat.


Persze, értem én, hogy az idétlen nick mögül, arc nélkül uszító kuruc.info szerzőkön már ugyan megtanultunk túllépni, és ehhez képest egy kétségtelenül jól beazonosítható, ismert ember, állami és egyéb elismerésekkel alaposan kidekorált szerző minőségi különbségnek látszik. Szerintem azonban a provokátor elsősorban provokátor, csak ennek határozott rögzítése után érdemes – ha egyáltalán érdemes – azzal foglalkozni, hogy ki ő, mi ő.


Papírforma szerint Kertész Ákos írására kuruc.info-n kellett volna kiőrjöngenie magát valamelyik nagytudásának, és ezzel a szokásos kör lezárható lett volna. A magyar mérsékelt jobb azonban úgy gondolta, hogy kormány- és fővárosi szinten is foglalkozni kell a kérdéssel a szerző személye, annak korábbi elismerései miatt. Ez szerintem komoly hiba volt a részükről. A provokáció ugyanis így kilépett saját szokásos kis dühöngőjéből, és sokkal eredményesebb lett, mint az várható lett volna.


Figyeljék meg a történet további alakulását! Ma még a baloldali felületeken is beszélnek arról, hogy esetleg valami nem volt helyes Kertész Ákos ominózus szövegeiben, de ahogy az események haladnak tovább, ahogy a díjaktól és címektől megfosztás ügyei elkezdenek beindulni, a kiinduló probléma el fog halványulni, és egyre inkább arról lesz szó, hogy a magyar kormányoldal erőszakkal meghurcol egy tisztességben megőszült másként gondolkozót. (lásd a fenti képet a magyarországi Népszavából)


Szerintem a jobboldal nálunk néha elfelejteni látszik: a térfelükön állni nemcsak egyfajta gyakorlati működési módot, de stílust is jelent. Ez a stílus pedig szokatlan helyzetekben is a megfelelő válaszok megadására késztet, vagy kéne, hogy késztessen. Ha valaki egy hatalmasat okád a járdára, akkor nem az a stílusos válasz, hogy fölé hajolva elkezdjük tanulmányozni, hogy mit ehetett ebédre, hanem az, hogy nagy ívben kikerüljük a produktumot.
 

363 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kuminszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr923229046

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

parttalan 2011.09.15. 19:02:07

@puffin: Volt mindenütt királyság, császárság, földesúri hatalom, etc. de ebből az alattvalói érzületből a nálunk szerencsésebb népek már kinőttek. Mi nem, ennyi.

2011.09.15. 19:02:28

@ephudd: semmi közöm a holokauszthoz, ezért bűntudatot sem kell éreznem, és vezekelnem sincs miért.

parttalan 2011.09.15. 19:04:37

@sivatagi n.: Neked ugyanez, mint az előzőnek, azzal a megjegyzéssel, hogy imádom, amikor egy bolsevista szarházi (te) bolsevikozik. :))

torró 2011.09.15. 19:05:24

MINDENKINEK!!!!!
Tessék megnézni ezt a beszédet és utána el lehet merengeni az igazságok körül.Ebből sok minden kiderül!
www.youtube.com/watch?v=qHl6p0xR_kE
Benjamin H Freedman beszéde!

soproni1 2011.09.15. 19:12:02

"magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire."

Csak ezekkel a sorokkal tudok azonosulni,nekem ugyanezek a tapasztalataim. A boldogan dagonyázik a.... kezdetű mondat zseniális, leírja a 70-es,80-as évek Magyarországát.

Meglehet ott se vótam 2011.09.15. 19:21:39

Van bőr a pofáján a zsidó mészárosoknak, hogy megint a múlttal való szembenézésről ugatnak. Közben büszkén nézegetik a bolsevik nagymami és az ávós nagypapi fényképét.

soproni1 2011.09.15. 19:39:46

@Meglehet ott se vótam:

Ahhoz még zsidónak sem kell lenni, hogy bolsi felmenőink legyenek. Elég szétnézni a családunkban.
Mondjuk Ausztráliában is mindenkinek a felmenője börtönőr volt.....

Azúrkék égbolt (törölt) 2011.09.15. 19:43:04

Rohadjon meg a faszcibáló zsidó!Aki védi,annak meg a családja is pusztuljon el!

soproni1 2011.09.15. 19:50:35

A "genetikailag alattvaló"-val nem értek egyet, mert az viszonylagos. Ha hozzátette volna, hogy mely nemzetekhez képest vagyunk lejjebb a táplálékláncban, akkor elfogadom. De pl. a románhoz, ukránhoz, albánhoz képest szerintem nem vagyunk alul. Az egykori gyarmatosító nemzetekkel meg amúgy sem lehet a maradék párszáz nemzetet hasonlítani.

hacsaturján 2011.09.15. 19:55:03

mi a magyar most? rút, szibarita váz.

ókút 2011.09.15. 20:00:10

még hogy a kucinfót és amnésza.egy dobozba zárni? a jobboldal elfeledkezett a stílusról,melyikről a magy.nemz.vagy a magy hírlap féléről,vagy esetleg kumin úr sajátjáról,mert égi áldásként üdvözli övéi megszólalását,nem kéne!

atila68 (törölt) 2011.09.15. 20:00:36

Kedves Kumin Ferenc!
Játsszon el a gondolattal, hogy miképpen reagálna rá, ha Kertész ezt önnek személyesen adná elő, és önről személy szerint. Aztán még habnak a tortára, lekurvázná az édesanyját. (Én kérek még a gondolatért is elnézést)
Bekapná a horgot maga is.
Nem kicsit.
Nagyon.

marcopolo53 2011.09.15. 20:03:16

Nem az a kérdés, hogy genetikusan alattvaló-e a magyar, hanem, hogy létezik-e még genetikusan?

marcopolo53 2011.09.15. 20:04:44

@ókút: Kumin , K. Ákos cipőfűzőjét sem köthetné meg.

soproni1 2011.09.15. 20:06:57

@marcopolo53:

persze, hogy létezik,csak a kromoszóma egyezik a szilva pálinkáéval.

kénköves pokol 2011.09.15. 20:16:33

Isten nagyon kibaszott az emberiséggel.A zsidót meg kellett volna különböztetni bőrszínnel (lila,zöld) vagy valami ordenáré hányással a fején.Így nyugodtan bujkálhat a tömegben a fosnyaló.

torró 2011.09.15. 20:17:21

marcopolo53
Ez egy jó kérdés! Ugyanis volt rá példa hogy a Dunántúlt gyakorlatilag újra kellett telepíteni egy járvány miatt.Nem tudom,de lehet hogy érdekes dolgok derülnének ki egy genetikai elemzésnél. Nálam egy betegség során derült ki hogy kelta őseim vannak.Na? Ilyenkor mi van?
A cipőfűző kicsit bornírt.

menőmano 2011.09.15. 20:18:41

"röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire."

Ki ez az ember? aki ilyen nyilt levelet irogat, a magyar társadalomról?
A bocsánat kérését el sem kellene fogadni.
A "díjat" pedig önszántából kellene visszaadnia.
Aztán pedig a tükörbe nézni.......
oszt.kész.ennyi

menőmano 2011.09.15. 20:20:45

A provokáció ugyanis így kilépett saját szokásos kis dühöngőjéből, és sokkal eredményesebb lett, mint az várható lett volna."

Úgy gondolom ez az írás) minden normális, jó érzésü magyarnál kiverte a biztosítékot.

:(

menőmano 2011.09.15. 20:23:52

@marcopolo53:

Figyelj! Ez az ember) a Kumin Ferenc cipősarkáig sem érhet fel erkölcsileg!!! Pedig gondolom nem körömcipőben jár.)
Tudod hol van a cipősarka, és milyen mélyen kell lenni ahhoz, hogy valaki ne érje el???!
ennyi.

nyekk 2011.09.15. 20:31:19

Kedves Kumin úr!
Nekem személy szerint nagyon elegem van abból, hogy ha egy zsidóval, vagy Izraellel kapcsolatban csak a leghalványabb negatív megjegyzés elhangzik (még ha igaz is), akkor zeng a média az antiszemitázástól, nácizástól, holokausztozástól.
Ha egy zsidó, ilyen mocskos, alávaló módon pocskondiázza a magyarságot, akkor az Ön féle rózsadombi szoba jogvédők azonnal mentegetni kezdik.
Az ilyen embertől, és szellemi körétől (mert nyilván valóan az sem különb) elvenném még a magyar állampolgárságot, és a beutazási lehetőséget is. De lehet, hogy az őt védő szerecsenmosdatóktól is.
Lehet menni Izraelbe, és ott lehet szidni a magyarokat. (Kíváncsi lennék, ha ott a zsidók ellen rohanna ki ez az alja Kertész, hány perc múlva füstölne a gatyája?

soproni1 2011.09.15. 20:35:17

@menőmano:
pont ez a mondat igaz, amit régen csak baráti körben mertünk kimondani.Ma már nem merjük, mert a taxis meg a szobafestő haver felháborodik rajta. A többi mondata nem helyénvaló.

Hülye aki elolvassa! 2011.09.15. 20:38:47

Senki nem ismerné ezt a jelentéktelen kis emberkét, ha nem kavart volna vihart a gyalázkodásával. Könnyen lehet, hogy már el van meszesedve az agya, ezért firkál baromságokat.
Az pedig csak véletlen, hogy mindig zsidók gyalázzák Magyarországot.

Táskás Tóni 2011.09.15. 20:41:26

@menőmano: Igen, Kumin írása nálam is kiverte a biztosítékot.Hogyan lett az ATV baloldali normális munkatársból seggnyaló gennyláda fideszbérenc? Megértette az idők szavát, mint a bunkó focista? A korrumpáló Hernáditól mikor veszik vissza a magyar kitüntetést, amit a bunkó focistától kapott valamiért... Ha téged olvaslak mindig rájövök, hogy Kertésznek igaza volt. Ja, és mennyivel jobb író, mint a zsidózó szlovákrendszámúautós önkormányzatrabló Bajerzsóti.

Táskás Tóni 2011.09.15. 20:43:34

@Hülye aki elolvassa!: A bunkó focista pedig égeti a magyarokat miközben felmossák vele a padlót Brüsszelben.
Az is csak egy kis gnóm.

menőmano 2011.09.15. 20:50:40

@soproni1:
Nincs igazad. Ilyen szavakat, egy kultúrember nem is használ. A tartalma sem igaz)teljes egészében.
Már csak azért sem engedhetné meg magának) ránéz arra a Kossuth-díjra) és gondolkodik, miért is........
Nem volt kötelező anno) elfogadni.

Egyébként meg egyszerűen) én magyar vagyok, és hogy mer bárki a magyarságomról így írogatni.
Mert a magyarságról irt összességében, nem csak jobb-ról, bal-ról.

Robinzon Kurzor 2011.09.15. 20:53:46

Megdöbbentő módon szinte teljesen egyetértek a T. Szerzővel.

De van azért itt egy kis apróság. Erről volna szó:
"Szerintem a jobboldal nálunk néha elfelejteni látszik: a térfelükön állni nemcsak egyfajta gyakorlati működési módot, de stílust is jelent."

A "magyar jobboldal" nagy részének csak az volt a problémája a Kádár-rendszerrel, hogy nem ők csinálták. Ezért nincs semmiféle eltérő működési mód, eltérő stílus.

menőmano 2011.09.15. 20:54:32

@Táskás Tóni:
Szövegértelmezés! Szövegértés! Nem a Kumin irása verte ki a biztositékot) sokaknál)
Hanem a Kossuth - díjjal kitüntetett emberé!!!!

Hülye aki elolvassa! 2011.09.15. 20:54:41

@Táskás Tóni: rettegj! Orbán mumus eljön érted : DDD

sisifux 2011.09.15. 20:55:48

Az a gond, hogy a kommentelők egy része teljesen figyelmen kívül hagyja a kinyilatkoztatást. Nem az az érdekes, mit mond Kertész Ákos, hanem, hogy mit cselekszik.:-)

S, hogy mit gondolt Márai a jobboldaliságról:

"Mi volt az a "jobboldaliság", amely Magyarország vesztét okozta? Valamilyen hit, hétszer szent elv, tételes meggyőződés? Nem, más volt. Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a "jobboldaliság" címkéjével ismert különös valamit; a tudatot, hogy ő, mint "keresztény magyar ember", előjogokkal élhet e világban; egyszerűen azért, mert "keresztény magyar úri ember", joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, lenézni mindenkit, aki nem "keresztény-magyar", tartani a markát s keresztény-magyar markába baksist kérni az államtól, társadalomtól. Mert ez volt a jobboldaliság igazi értelme. S ez a fajta nem tanul. Szíve mélyén örökké visszasírja a "jobboldali, keresztény, nemzeti" világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni. Ez a fajta sohasem változik meg. De amíg ezeknek szavuk van, vagy befolyásuk, Magyarország nem lesz nemzet."

menőmano 2011.09.15. 21:02:16

@Táskás Tóni:

Bocs. lehagytam) Neked ez a véleményed, nekem meg egészen más.Nem kértelek, hogy olvassál.
Én nem vagyok elvakult egyik-vagy másik oldallal.
Senki kedvéért nem fogom megváltoztatni a véleményem.
Nekem olyan a szemüvegem), hogy minden oldalon látom/akarom látni a jót- és rosszat.
Az, hogy nekem is van egy határozott álláspontom, az már egészen más kérdés, és nem is tartozik ide. nem minden, és nem mindig publikus. ) ez az élet minden területén így van.
Nincs ebben semmi különös)

menőmano 2011.09.15. 21:07:54

@Táskás Tóni:

Ha téged olvaslak mindig rájövök, hogy Kertésznek igaza volt. "

Igen?! Akkor van egy javaslatom) Azt a bizonyos nyilt levelet foglald aranykeretbe, tedd ki a falra, és olvasgassad.
Közben, néha nézz a tükörbe és kérdezz magadtól valamit)
Igazán sajnálom)

menőmano 2011.09.15. 21:09:54

Na. megyek, mert most már totálisan felidegesitettem magam. :)
Talán nem is ér annyit ez az egész.
hm?

:)

Táskás Tóni 2011.09.15. 21:13:12

@menőmano: Igazad van, jó ötlet. Az alaptörvény vagy a nenyi mellé lehet tenni Kertész írását. Van olyan "romantikus", mint a jobboldali fülkeforradalmi állatság Kerényi kormánybiztos asztalainál. Egyszerűen nevetségesek.

Táskás Tóni 2011.09.15. 21:17:06

@Hülye aki elolvassa!: A bunkó focistától csak a talpnyalói félnek, tudod a parlamentben a gombnyomogató sameszai. K.rva égő a magyar jobboldal, egy kis gnóm ide-oda taszigál benneteket, aszerint, hogyan sikerült a grazi kezelése.A szélsőjobb pedig a kapanyeles tahók gyülekezete. Primitív nyolcosztályosok, tehetségtelen nagypofájú állatok.

Egyed Ildikó 2011.09.15. 21:17:19

Nekem nincs semmi bajom azzal a Kertész-mondattal, amit idéztek tőle, ugyanis érteni vélem, hogy mire gondolt. A kitüntetéseket meg nem szokták visszakérni, ahogy az ajándékot sem. De ezen még jóideig el lehet röfögni azoknak, akik magyarabbnak tartják magukat a magyarnál.

márta)) 2011.09.15. 21:17:39

A “Kertész Ákos nyílt levele az Amerikai Népszavához” című publicisztikámban szereplő mondatot: “A magyar genetikusan alattvaló” – ezúttal helyreigazítom. Helyesen ilyen mondat nincs.
Örömmel értesültem, hogy a holokauszttal kapcsolatban az elmaradt bocsánatkérés ügyében helyreigazítottak mások.
Ezzel az ügyet lezártam.
Kertész Ákos"

nepszava.com/2011/09/velemeny/kertesz-akos-helyreigazit.html

És? Hallotta valaki? Hol van leírva?
Mekkora cinizmus!!!

Táskás Tóni 2011.09.15. 21:20:10

@menőmano: Szerintem sem ér Mo-on senki egy fabatkát sem különös tekintettel az idétlen hazaáruló, mindent romboló tartalékainkat felélő és eltőzsdéző fideszre és a pedofil papokat takargató kdnp-re.

Táskás Tóni 2011.09.15. 21:27:15

@Egyed Ildikó: A jobboldal soha nem ért semmit, mert nem tudnak szárnyalni, maximum repülő disznó lehetne belőlük. Amúgy is el vannak foglalva a milliárdos rablásukkal, pl közel 30 milliárdot vitt ki Simicska cége egy svájci offshore vállalkozásba, konkrétan a vörösiszap elhárításért adott állami pénzeket.Meg vasutat épít sokszoros áron, meg minden közbeszerzést, kiírt tendert megszerez mindenáron...

márta)) 2011.09.15. 21:29:00

Egyébként az egész levelet ide lehetett volna másolni.
Én személy szerint nem érzem magam magyarabbnak a magyarnál.
Ugyan-ugyan, mitől "művész az, aki ilyen alja szavakat használ, aki így vélekedik az egész magyarságról??
Egy Kossuth-díj tulajdonosa???

HVC 2011.09.15. 21:30:03

Nagy szerencse, hogy a magyarok közül azért _páran_ csak megértették mit írt Kertész Ákos.

Amúgy pedig gondolkozni (úgy igazán) tényleg fárasztó. A kritika meg en bloc amúgy is szemétség. (Az eleve kizárt, hogy legyen benne valami...)

karnak 2011.09.15. 21:30:51

órási!

.. ironikus az egész, Kertész írása, amit azonnal igazol a sok háborgó magyarkodó kommentelő.

látjátok feleim szümtükkel 2011.09.15. 21:31:10

@puffin: "A magyaroknál meg pont nem az a példakép, aki alattvaló volt, hanem az, aki bajkeverő, ellenálló, forradalmár. Kossuth, Rákóczi, Thököly, Petőfi, Koppány, az összes aradi vértanú, akik ugyan sokféle nemzet fiai voltak, de magyar egyenruhát viseltek."

Azért ha vissza lapozol a történelemben, a felsoroltak bukásában sok magyar működött közre. Ezek az "igaz" magyarok közben idegen hatalmak szekerét tolták. A rendszer váltás után pl. úgy néztek a habsburg utódokra, mint az ország lelendő uralkodóira.

márta)) 2011.09.15. 21:34:40

@Egyed Ildikó:
Érteni véled mire gondolt!) A gondolatainkat nem ilyen szavakkal szoktuk általában kifejezni.(most nagyon finoman fogalmaztam)
Nem szokták visszakérni) de lehet!
Elfogadni sem volt kötelező!!!
Ha meg elfogadja "valaki viselkedjen már úgy hogy méltó legyen a birtoklására.
Ja! Önként vissza is lehet adni.
Érted ugye?

Egyed Ildikó 2011.09.15. 21:47:44

@márta)): A gondolatainkat olyan szavakkal fejezzük ki, amilyen hangulatban vagyunk. Olyan is előfordul, hogy erős szavakkal illetjük saját magunkat, mert el vagyunk keseredve, fel vagyunk háborodva. Jelen esetben, gondolom, ez történt. Mert akár tetszik, akár nem, Kertész Ákos magyar. Ezt akárhányan röfögnek is ellene, nem vehetik el tőle. A Kossuth-díjról meg az a véleményem, hogy akárki kapta is, feldughatja magának. Egy politikailag terhelt, állami kitüntetés.

HVC 2011.09.15. 21:51:49

@Egyed Ildikó: Ez a visszavétel dolgot ügyesen kitalálta Pártunk. Még véletlenül se próbálkozzon megérteni a nép, amit K. Á. írt. Inkább elterelik a figyelmét. Ráadásul sikerrel...

(Ha nem lennénk "alattvaló" típusok, már rég elkergettük volna ezt a 20 év vívmányait lenullázó fazont.)

Alf (törölt) 2011.09.15. 21:55:07

Szerintem sem kellene ennyit foglalkozni vele.

Hülye aki elolvassa! 2011.09.15. 21:58:31

@Táskás Tóni: Bukott kis kommunista lehetsz, kukabúvár. Szánlak.

Alf (törölt) 2011.09.15. 21:58:39

Annyi gáz van ezzel a cikkel, hogy a magyar jobboldalt egy egyként mozgó masszaként írja le, pedig ez messze nem igaz.

Írhatta volna azt is, hogy a jobboldal "genetikusan"...

Alf (törölt) 2011.09.15. 22:03:02

Szerintem amúgy a magyar genetikusan alattvaló. A magyar baloldal és jobboldal egyaránt.
Gyurcsány egy sunyi alattvalóként viselkedett, Orbán meg egy tahó főnökként külföldön. Én ezt nem bánom, meg kell mondjam. Amit belföldön kultúrpolitikailag csinálnak az nagyon rossz, és sajnálatos. Gazdaságilag azonban kreatívabbak, mint a szocik.

De ahogy a magyar vinnyog, és fossa össze magát amikor fingatják a bankokat, akik folyamatosan szipolyoznak minket, na akkor ki kell mennem hányni.

Hülye aki elolvassa! 2011.09.15. 22:03:30

@Táskás Tóni: Nyuxik a beteg! Jönnek mindjárt az ápolók! :)))

Hülye aki elolvassa! 2011.09.15. 22:06:03

Érdemes megnézni az Amerikai népfasza támogatóit! Mind bicskával keresztelt jordán!

márta)) 2011.09.15. 22:06:27

@Egyed Ildikó:
Nem volt kötelező elfogadni.
"Egy politikailag terhelt, állami kitüntetés."-t

"Olyan is előfordul, hogy erős szavakkal illetjük saját magunkat, mert el vagyunk keseredve, fel vagyunk háborodva".
Általában akkor is van egy önmérséklet. No. és általában nem tesszük közszemlére, itt azért többről van szó.

Táskás Tóni 2011.09.15. 22:07:31

@Hülye aki elolvassa!: Csak sok dolguk van a bunkó focistával , megint veri az asszonyt.Háborúról hadovál és lenyelte rágás nélkül az alaptörvényt. A kényszerzubbonyt pedig eltőzsdézte a pártja.

márta)) 2011.09.15. 22:08:27

@Alf:

Az avatarod, jobb mint a komment.

:)))))))

márta)) 2011.09.15. 22:10:15

@Alf:

Bocsánat! nincs ennek az avatarnak egy modernebb változata?? Nekem nagyon ismerős.
Vagy csak hasonlit. ? Nem értem.

:))))

Táskás Tóni 2011.09.15. 22:10:48

@Hülye aki elolvassa!: Bukott kis kommunista nem lehetek, hiszen az életben nem voltam komcsi és párttag. Viszont most jó sok komcsi hemzseg a kormányban és körülötte. Pintér Matolcsi Pozsgai Martonyi Csintalan Smittpaja, Stumpf.....

HVC 2011.09.15. 22:13:06

@menőmano: Majd ha egyszer megtanulsz a sorok között olvasni, egy új világ fog megnyílni előtted.
(Ezt abszolút neutrális hangnemben írtam, nem írónikusan, vagy provokatívan. Légyszi így értsd!)

márta)) 2011.09.15. 22:14:14

A provokáció diadala"

Van itt már minden.( cigányozás, zsidózás, kommunistázás,) mint a jóbótban.

:)

Táskás Tóni 2011.09.15. 22:16:36

@márta)): Álszemérmes vagy és nagyon fáj az igazság. Miért nem firtatod , hogy a közel 3 milliárddal korrumpáló Hernádinak mikor veszik vissza a mocskos fidesz keresztjét? Mert álszent hülye vagy .Felőled a pedofíliát is nyugodtan mívelhetik a papok csak ki ne derüljön, fogdossák a kisfiúkat titokban a sekrestyében, kb ez az értelme a felfogásodnak.

Egyed Ildikó 2011.09.15. 22:17:42

@márta)): Majd ha megfizetik rendesen az értelmiséget, nem lesznek rászorulva, hogy elfogadják a kitüntetés(sel járó pénz)t.

márta)) 2011.09.15. 22:18:47

@HVC:
Én tudok a sorok között olvasni, sokkal jobban mint gondolnád.
Nem tudom miért probléma, ha az ember) nem egysíkban látja a politikát. És ezt az irományt) ami most a kommentek tárgyát képezné.
Miért probléma az, hogy sokszínűek a vélemények, miért probléma az, hogy némelyek/én mérsékeltebben írom a véleményem.???

HVC 2011.09.15. 22:19:42

@márta)): "Miért probléma az, hogy sokszínűek a vélemények, miért probléma az, hogy némelyek/én mérsékeltebben írom a véleményem.???"
Probléma? Ki írt ilyet? Én biztos nem.

Táskás Tóni 2011.09.15. 22:21:12

@márta)): Neked van problémád Kertésszel.

Hülye aki elolvassa! 2011.09.15. 22:22:07

@Táskás Tóni: Anyukád, az a náci, hogy vágott volna a falhoz, mikor előhúztak!

márta)) 2011.09.15. 22:22:50

@Alf:
Köszönöm. Félelmet keltett bennem.
Tévedtem.
:)

HVC 2011.09.15. 22:23:23

@Hülye aki elolvassa!: A stílus maga az ember. -> Találó a nicked.

márta)) 2011.09.15. 22:23:36

@Egyed Ildikó:

Nem vitatkozom veled. Tovább.

márta)) 2011.09.15. 22:28:45

@Táskás Tóni:
Nem tudom miért irsz ilyen hatalmas butaságokat nekem.
Nincs igazad. "álszent hülye"?
Utálatos vagy. Ha olvasnád a kommentjeimet) értelmeznéd) hiszen még csak a közelében sincs annak, amit Te irkálsz rólam.
ennyi.

Táskás Tóni 2011.09.15. 22:29:28

@Hülye aki elolvassa!: Milyen finom reakciók.Állati ösztönök és állatias elme. Te biztosan jobban írnál, mint Kertész, csak sok lenne benne a vágott farok. Nagyon itt forognak a gondolataid. Csináltasd meg, nem késő hiszen agyilag kb 10 éves szintet érsz el.

márta)) 2011.09.15. 22:31:08

@Táskás Tóni:
Persze. Nem problémám van vele.
Nem értek egyet azzal amit irt, főleg nem az "alja " kifejezésekkel sem.
Tudod egyáltalán nem mindegy az sem, hogyan "tálaljuk a mondandónkat.
Van még valami????

márta)) 2011.09.15. 22:34:17

@HVC:
Probléma?" Bocsánat! most az egyszer nálam.

:)))

Táskás Tóni 2011.09.15. 22:34:44

@márta)): Lehet, csak irritáló Kertész ledorongolása. Nézd meg miket írtak nagyjaink, a magyarokról és hazájukról. Van ott is kritika bőven. Az ostoba polyáca álamfő pedig beindult, most vissza akarja vetetni a Kossuth - díjat, ez undorító, ez a senki hogy került egyáltalán az álamfői székbe. Lájkolom Kertészt és igaznak tartom amit írt.

Hülye aki elolvassa! 2011.09.15. 22:42:23

@Táskás Tóni: "polyáca" meg "álamfő" mi?! Te iskolázatlan, setét barom! :)))
Tudod te mit "lájkoljál"? A bogyóidat, amelyeket ma elhanygoltál öcsisajt! Fene a söpredék, lumpen proli fajtádat!

márta)) 2011.09.15. 22:43:20

@Táskás Tóni:

egyáltalán az álamfői székbe." Te nem tudod??

Teljesen mindegy, ha Neked nem is tetszik, én akkor sem értek teljes egészében vele egyet!!
Lájkoljad! Én nem fogom, biztosan nem.
Nekem pedig azok az alja szavak undorítóak.
Lassan irom) Nem mindegy hogyan tálaljuk a mondandónkat)

márta)) 2011.09.15. 22:45:13

Nahát! ez tényleg hülye!

:))))

Hülye aki elolvassa! 2011.09.15. 22:46:36

Hova jártál lüketóni? Kutyaiskolába? :DDDD

Táskás Tóni 2011.09.15. 22:49:47

@Hülye aki elolvassa!: Csak a smitti helyesírást követem. Van már róla törvény? Nemsokára az is lessz. Tahó jobboldal.

Táskás Tóni 2011.09.15. 22:51:51

@Hülye aki elolvassa!: Kis humorzsák.Nem probléma , legalább te jól szórakozol saját magadon. Egy nagy magyar, kár hogy ócska szaros.

márta)) 2011.09.15. 22:53:10

"kutyaiskola". Jut eszembe:
Van akik nagy-nagy előszeretettel ugatják tele a posztokat.
Láttam már ilyen!
nem kérek választ.
köszönöm

:))))))))))))

Hülye aki elolvassa! 2011.09.15. 22:54:15

@Táskás Tóni: Szar duma. Meg a "lessz"-t sem találtad el! :DDDDD
Tényleg röhejes vagy, már szúr az oldalam a röhögéstől. Na menj a sunyiba, jó éjt! :D

Táskás Tóni 2011.09.15. 23:01:46

@Hülye aki elolvassa!: Csak nem azt mondod, hogy így kell írni, hogy lesz. Ezt Palibá tudja? Na, jó éjt mindenkinek.Hajrá kertész, hajrá Kossuth díj, hajrá magyar álamfő-ez utóbbi azért égés és nem kicsit, hanem nagyon.

Hülye aki elolvassa! 2011.09.15. 23:05:44

Jó sokat töröd a buksid a válaszokon! Csak meg ne fájduljon!
Csak még azt áruld el, hogy nem Fekete Pákó mellett ültél nyelvtanórán? :D

márta)) 2011.09.15. 23:11:02

Nem! Melletted ültem nyelvtanórán.

:))))))

márta)) 2011.09.15. 23:13:09

Látom! Vannak akik" teleugatják!!

Igy már jó??

:)))))))))

dr. v.b.1990 2011.09.15. 23:35:06

"Mint most a magyar mérsékelt jobb, amelyik bekapta a horgot."
Az micsoda ?
A magyar mérsékelt jobboldal? Az meg milyen? És milyen párt képviseli azt itthon?
Ahogy Kumin úr felvázolta a történet folytatását az telitalálat. (bár még mindig nem értem,hogy miért kell használni azt az elnevezést,hogy "mérsékelt jobboldal".

"Ha valaki egy hatalmasat okád a járdára, akkor nem az a stílusos válasz, hogy fölé hajolva elkezdjük tanulmányozni, hogy mit ehetett ebédre, hanem az, hogy nagy ívben kikerüljük a produktumot."
Ez nálunk nem így szokott lenni. Ha valaki egy hatalmasat okád a járdára akkor a jobboldal nem azt tanulmányozza,hogy mit evett az illető az ebédre ,hanem odahányik még nagyobbat. (vagy odasz@r)

Yoss 2011.09.16. 08:29:43

@menőmano: Pedig ez a néhány mondat elég jól körülírja, hogy mi ezzel az országgal és lakóinak nagy részével a baj. Persze nem jó dolog ilyesmit olvasni az embernek egy népről, melynek maga is tagja, de a kritika jogos és megfelelően felháborító módon kell tálalni ahhoz, hogy ne vesszen el a süllyesztőben és elérje a célját. Nevezetesen azt, hogy fel kéne már ébredni és végre nem egymás torkán kéne a vasat köszörülni, hanem össze kéne tartani egymással is és a szomszéd országok hasonló cipőben járó népeivel is, különben eltűnik ez a nemzet. Persze velük együtt. Feloldódunk a világ népességében.
A holokauszttal kapcsolatos megjegyzéseivel nem értek egyet, mivel semmi közöm nem volt hozzá és jó lenne már végre túltennie magát a zsidóságnak is rajta. Az, hogy folyamatosan bűntudatban akarják tartani a népeket, szerintem csupán egy stratégia további előnyökhöz jutás érdekében. A holokauszt tagadás kriminalizálása is egy vicc. Ha valakinek az a fixa ideája, hogy az egész kitaláció volt akkor legyen vele boldog, kit érdekel. Nem gondolom, hogy a zsidókat meg kellene különböztetni a többi néppel szemben akár pozitív akár negatív értelemben.

Dr. No 2011.09.16. 08:34:01

"Szerintem a jobboldal nálunk néha elfelejteni látszik: a térfelükön állni nemcsak egyfajta gyakorlati működési módot, de stílust is jelent."

A "jobboldalon nálunk" az összes, Kumin úrhoz hasonló "gondolkodó" a stílust kéri számon. Mintha nem tűnt volna föl, hogy a "jobboldalnak nálunk" pontosan a stílustalanság a stílusa.

márta)) 2011.09.16. 10:15:31

"A köztársasági elnök felkérte Orbán Viktort, hogy tegye lehetővé, hogy az arra érdemtelenektől visszavonhassák a Kossuth-díjat. Schmitt Pál úgy tűnik, nincs tisztában a jogköreivel, hiszen erre már több mint húsz éve lehetősége van."

"A köztársasági elnök tehát új kezdeményezésként szeretné bevezetni a díjak visszavonhatóságát, pedig ez a lehetőség huszonegy éve fennáll. A Kossuth-díjról és a Széchenyi-díjról szóló 1990. évi XII. törvény hetedik paragrafusa ugyanis kimondja, hogy "a kitüntető címet a köztársasági elnök a Kormány előterjesztésére visszavonja attól, aki arra érdemtelenné vált."

www.stop.hu/articles/article.php?id=934727

hm. jó.
:)

márta)) 2011.09.16. 10:17:39

oppá" Lefelejtettem:) az is lehet, hogy márt írtam /másoltam tegnap.:)

"Hasonló eddig egyszer fordult elő, amikor Nagy Gábortól, a kazincbarcikai Borsodi Kooperáció vezérigazgatójától 1952-ben visszavonták a díjat, mert kiderült, hogy a barnaszén-elgázosítással kapcsolatos új technológiájának licencét az NSZK-ból lopta."

Táskás Tóni 2011.09.16. 14:18:19

@v.b.1990: Vagy táblát tesznek ki az okádék mellé a jobboldaliak, hogy ezt egy szemét balliberális hazaáruló okádta. Akkor is azt mondják, ha saját mocskuk hever a járdán. Az ostoba magyarok pedig beszopják.

kénköves pokol 2011.09.17. 01:07:38

@Táskás Tóni: Baszd szájba a zsidó kurva anyádat!!!
Bűzös kis segglyuk-kipárolgás vagy.Szakadt volna anyádba a kampós fejed.

menőmano 2011.09.17. 15:36:32

Magasságos egek ura!!

Ilyen szavakat használni!! Hát én ezt nem is hiszem el!!

menőmano 2011.09.17. 15:44:34

Hiller István meggondolatlannak nevezte az író cikkét, amely az Amerikai Népszavában jelent meg augusztus végén. Kertész Ákos a magyarokról úgy írt, mint akik genetikusan alattvalók."

www.mno.hu/portal/810445

Azért a meggondolatlanságtól) ez sokkal messzebbre mutat.
Íródott már sok vélemény, komment, igy én nem minősitem.
Keresetlen szavaknak úgy sem lenne értelme.írni pedig csak azt tudnék.

A szerző

Kumin Ferenc

Politológus-közgazdász, a Századvég Alapítvány vezető elemzője

2002 óta jelennek meg politikai elemzései az on- és az off-line médiában

2006 és 2010 között Sólyom László köztársasági elnök kommunikációs és stratégiai tanácsadója

Facebook

süti beállítások módosítása