Csak két hétre mentem el egy kicsit nyaralni, és most alig ismerek rá a világra. Én 230-as CHF árfolyamot, tripla A-s USA hitelminősítést hagytam itt, és még senki nem beszélt Franciaország csődkockázatáról. Nem is tudom, hogy mihez hasonlítsam a mostani hangulatot. 2008 ősze persze adja magát, de az más volt. Akkor volt valami hidegzuhany-szerű effekt, most inkább a „mi jöhet még?” hangulata uralkodik. Politikusok számára az ilyen időszak nem sétagalopp. Természetesen a jó döntések lehetősége továbbra is nyitva áll mindenki számára, de ürülékből várat még senkinek nem sikerült felhúzni. A tankönyvi modellben ilyenkor a kormányzati felelősséggel rendelkezők, a rossz és a még rosszabb között választani kénytelenek szívnak, a kormányzati felelősség nélküli, szabadon ötletelő ellenzék pedig profitál. Mi a helyzet nálunk?

(forrás)

A gazdasági válság újabb hullámának begyűrűzésére – hála a lakosság devizalapú eladósodásának – nem kell sokat várni. Nekem egész konkrétan holnapután gyűrűzik be, az aznapi árfolyamon törlesztem ugyanis az aktuális lakáshitel-részletemet. Csodák persze történhetnek, de nem hiszem igazán, hogy vidám napok jönnek. Ott van persze az árfolyamgát lehetősége. Talán a kitalálói sem gondolták, hogy a bevezetése pillanatában ennyire aktuális lesz rá az igény. Valamennyi feszültséget rövidtávon így le lehet vezetni, mert a háztartások gazdálkodása nem omlik azonnal össze, de már középtávon ott lebeg a különbözetből halmozódó újabb adósság réme.

Bármennyire is mentőöv most az árfolyamgát, a lakásárverezési moratórium fokozatos feloldása és az összes többi, adósmentőnek szánt intézkedés, a kormányzó pártszövetség nem ezeknek köszönhetően jöhet ki ebből az újabb válsághullámból is épp bőrrel. Ugyan bő egy évvel a kormányrúd átvétele után már nyilván kezd gyengülni az előző vezetésre visszamutogatás eszköze, a devizaalapú jelzáloghitelezés azonban tényszerűen a korábbi kormányzati ciklus terméke volt. Egyfajta válaszként jelent meg az első Orbán-kormány idején kitalált támogatott forinthitelezés kivezetésére, a lakáshitel-éhség kielégítésére. Már lehet is hallani jobboldalról ötleteket, hogy vizsgálóbizottság álljon fel a devizahitelek elterjedésének okát firtatva. Gyakorlati értelme ennek is kb. annyi lenne, mint általában az ilyen bizottságoknak, de a politikai haszon nyilvánvaló: emlékeztetni a választót, hogy kinél, melyik politikai oldalnál keresse pénzügyi nehézsége forrását.

A kormányzó magyar jobboldalnak az is kedvez, hogy az egyre elkeserítőbb pénzügyi helyzetben lévő háztartások tagjai továbbra sem találnak menedéket más politikai szerveződések ernyője alatt. A szocialisták javaslatai épp a korábbi időszakért viselt felelősségük miatt hiteltelenek. A két új parlamenti párt javaslatai a témában pedig ugyan akár érdekesek is lehetnek, de mivel ezek a szervezetek még kormányképességük bizonyításával adósok, ötleteik inkább a pálya széléről bekiabált jókívánságokként hatnak.

Jelenleg nagyon rossz a hangulat a világban, megnőtt a pesszimista forgatókönyvek valószínűsége. Nyilván van a káosznak és az összeomlásnak egy olyan, gátszakadást eredményező szintje, amelyet egyetlen kormányon lévő politikai erő sem tud komoly veszteségek nélkül átvészelni. Lehet persze az is, hogy csak ideges napokat élünk át, mert a jófej, optimista befektetők mind elmentek nyaralni, és a frusztrált rosszarcok átvették az irányítást. Akárhogy is van, a légkör nagyon turbulens, csak rázós utak vannak minden irányban. Ügyes politikus az ilyen zűrös időszakokat is a maga oldalára tudja állítani, az ügyetlenek viszont sokkal könnyebben elbuknak. Némi szociáldarwini áthallással ez könnyen lehet egy új jégkorszak kezdete, amelyben a politikai dinoszauruszok kihalhatnak.