Nyaralunk. Nem messze, a Balaton mellett. Nem mondhatom tehát, hogy a hírektől elzárva telnek ezek a napok. Van mobilinternet, néha egy-egy híradót is elkapunk, de kicsit azért úgy érzem, mintha egy gödör mélyéről próbálnék tájékozódni a fent folyó eseményekről. Az önfeledt kikapcsolódáshoz persze még így is túl sok az információ. A frank árfolyamáról például inkább nem szeretnék tudni. A többi hír meg álmos, nyári, meglehetősen rosszkedvű időszakot sejtet. Még az időjárás is szórakozik. Egy nyaraló ember számára pedig ez tragikus. Az évnek ebben a szakában a tartós rosszidő országos közügy, sok tíz- vagy százezer ember mentális rekreációja múlhat azon, ha még a várva várt egy-két hét is tömény frusztrációban telik. Az általános rosszkedvet még az fokozhatná, ha 2010 után megint sem sikerülne megrendezni a Balaton-átúszást.
(forrás)
Fegyelmezetlenül könyvelek, így nem tudom biztosan, hogy idén lenne a hatodik vagy a hetedik átúszásom. Már korábbi posztomban is a tömegsporttal kapcsolatos elfogultságomról vallottam (szemben az élsporttal, amiben viszont pocsék társalgó vagyok, egyszerűen nem érdekel), a különböző nagy utcai futóversenyeket tényleg nagyon kedvelem. A Balaton-átúszás azonban a csúcs a tömegsport műfajban. Őszinte, flanc nélküli, hatalmas esemény, egyedi karakterrel, igazi hungarikum. Egy félmaratonon vagy azon túl ugyanis mégiscsak olyanok vesznek részt, akik valamilyen rendszeres edzéssel komolyan készülnek. A Balaton-átúszáson szerintem rengetegen indulnak el azok közül, akik párszor már kimerészkedtek a bóján túlra a strandon, és legalább egyszer átfutott az agyukon: mi lenne, ha nem állnék meg, mi lenne, ha a túlpartig úsznék? Nénik, akik úgy ússzák le apró melltempókkal a Révfülöp-Boglár közötti 5,2 km-t, hogy a dauer véletlenül se jöjjön ki a hajukból, hardcore vízilabdások, akik végig passzolgatnak egymásnak, pocakos urak, akik magabiztosságukat a Csasziban reggelente rótt hosszokból merítik – itt van mindenki a nagymenőkön kívül is, senkit nem néznek ki, senki nem lóg ki a sorból.
Tényleg nagyon finom kis esemény, egyetlen nagy baja van: iszonyúan időjárásfüggő. Tavaly egyáltalán nem sikerült megrendezni, ami szörnyű volt. Én most is azt tippeltem, hogy így járunk. Kétszer kellett halasztani már az időpontot. Annyiban eddig könnyű dolguk volt a szervezőknek, hogy a döntéseiket nagyon egyértelmű helyzetekben kellett hozniuk: a kitűzött napokon olyan szar volt az idő, hogy még strandra se ment senki, nemhogy hosszabb távra a vízbe. Most először van necces helyzet, ilyenkor kell észnél lenni a rendezőknek. A víz lassan melegszik, én még nem is voltam bent amióta itt vagyunk, de állítólag Siófoknál 23 fokos, amire az egyik facebookos kommentelő azt írta, hogy direkt hazudik a média még a vízhőmérséklettel is – tényleg elég hihetetlenül hangzik, de ma megnézem.
Döntés holnap, ha pozitív, akkor úszás szombaton. Volt már olyan, hogy kicsit hideg volt nekem a víz, akkor láttam, hogy az öreg rókák disznózsírral kenik be a testüket – nem tudom, hogy erre képes lennék-e anélkül, hogy elhányjam magam, de persze a túlélésért semmi nem drága. Volt olyan is, hogy kicsit szeles volt az idő, és eléggé hullámzott a víz. Na, az az, ami tényleg nem jó móka, ha jól emlékszem tavalyelőtt is hamarabb le kellett állítani az egészet a szél miatt, de én még éppen végig tudtam menni. Most nagyon drukkolok, de nem csak magam miatt. Akár tízezer résztvevője is lehet az átúszásnak. Kettő-négy óra a vízben pedig kimossa a fejekből a negatív gondolatok egy részét, és így egy kisvárosnyi magyar érezheti magát kicsit jobban aznap. Egy ilyen rosszkedvű nyáron már ennek is örülni kell.
