A csuklyás hacker

2011.07.07. 10:32 kumin

Török kollégával egyetértve, aggodalmai többségét osztva figyelem a Galambos-Laborc-Szilvásy ügy fejleményeit. Abban nem vagyok biztos, hogy ez az egész ügy szükségszerűen valamiféle katartikus ponton egyik vagy másik oldalon állókat végleg letolja a demokratikus pályáról. A magyar közéletben az idő, a sokszor túlságosan is hosszú idő jelentős elkenő képességekkel rendelkezik. Ha ma minden kétséget kizáróan kiderülne, hogy ki adott megbízást Fenyő János megölésére, akkor megszabadulhatnánk a kora kilencvenes évek nyomasztó sunnyogásainak terhétől? Ugyan már. Szegény Perczel Tamás is hiába mesélt el egy többrészes dokumentumfilmben mindent a halála előtt, olyan állapotban, amikor már elég jól el lehetett hinni, hogy nincs oka nem az igazat mondani. Megváltoztatott ez bármit? A mai Index értesüléssel megvan az első konkrétnak tűnő sztori, hogy tulajdonképpen miről is van szó ebben az ügyben. Nézzük meg, hogy mennyire hihető.

(forrás)

 

Első olvasásra nincs sok értelme. Hackert felfogadni arra, hogy a saját rendszert feltörje? És ez lenne a nagy balhé? Mindenekelőtt röviden az infó megbízhatóságáról. Azok, akik ezt az Indexnek kiszivárogtatták, abban profik, hogy a titok ne derüljön ki, és amikor ennek legkisebb veszélye is fennáll, olyan zavarórepüléseket végezzenek, úgy konspiráljanak, hogy a titok maradjon a helyén, és ne tudja meg senki. Az eszköztárba bőven belefér, hogy egy totál fals történetet szivárogtatok valamelyik lapnak (és ha hatásos akarok lenni, én is az Indexet választanám). Még arra is lett magyarázat, hogy ki a titokzatos csuklyás ember. Tök jó! Ettől még az sincs kizárva, hogy történetesen ez a verzió igaz, mert éppen lehet az is az érdek, hogy a valóság elmesélésével legyen a nyuszi kiugrasztva a bokorból, vagy egyszerűen nincs már ok a további teljes titkolózásra.

 

Feltételezve az utóbbit, tehát hogy tényleg erről van szó, nekem nem tűnik teljesen értelmetlennek a történet. Saját köztisztviselői emlékeimet is fel tudom idézni: bizony létezett egyfajta érzékenység abban a tekintetben, hogy a kritikus adatbázisainkhoz ki és milyen módon tud hozzáférni. A belső levelezés nagy része lényegtelen szószaporítás, de ha csak egy százaléka is érdekes lehet bárkinek, már akkor érdemes lehet csapra verni. Legális csatornákon keresztül, olyan rendszerekben, ahol minden hozzáférést naplóznak (tudom, ezek is manipulálhatóak, de mégis), nem lehet egyszerű főnöki szóval hozzáférni a levelekhez, minimum előzetesen írásban közölni kell, ha a leveleket a munkaadó is látni akarja.

 

A belső hacknek lehet nagyon sok értelme és célja, sőt, ha a fantázia meglódul, még azt is gondolhatjuk, hogy több légy is üthető vele egy csapással. Meg lehet vádolni a rosszfiúkat azzal, hogy ők voltak kívülről a támadók, közben pedig hozzá lehet férni a teljes szervezet információihoz anélkül, hogy ehhez a szervezet hozzájárult volna, vagy egyáltalán tudomást szerzett volna róla. Az igazi, teljes történetnek persze, még ha igazak is a ma megjelent hírek, ez csak a bevezetője lehet. A nagy izgalmak ott kezdődnek, hogy az így megszerzett információkkal ki mit kezdett, kinek mit adott át.

 

Abban biztos vagyok, hogy amíg ilyen konkrétsági szinten marad az ügy, a pálya az ellenzék felé lejt. Nyugodtan kiállhatnak és beszélhetnek koncepciós eljárásról, a politikai rivális elleni szervezett támadásról. A titkosítás miatt nem állhat ezekkel a véleményekkel szemben tényszerű cáfolat, mert nincsenek tények. Ami van, az egy nagy, össznépi barkóba, és valódi kínszenvedést jelentő stúdióbeszélgetések, ahol a derék kérdező hiába fogalmazza át ötödszörre is a kérdést, a válasz ugyanaz lesz: államtitok, erről sajnos nem beszélhetek. Azután lejár a műsoridő, és a néző egy kilobyte plusz információhoz sem jutva a fal felé fordul, és békésen elalszik.
 

Címkék: szilvásy hacker laborc galambos

35 komment · 4 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://kuminszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr713046640

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mi lesz a politikai kultúrával? 2011.07.07. 22:06:22

 A politikai kultúra fogalmát a politológia szűkebben használja, mint a köznyelv és a sajtó szokta. Míg az első egyének vagy csoportok politikához való viszonyulását (véleményt, beállítódást, értéket) jelenti, az utóbbi gyakran érti alatta a polit...

Trackback: A csuklyás hacker 2011.07.07. 13:31:01

Amíg ilyen konkrétsági szinten marad a kémügy, a pálya az ellenzék felé lejt. Nyugodtan kiállhatnak és beszélhetnek koncepciós eljárásról.

Trackback: Szilvásy bilincsben - országomat egy fotóért? 2011.07.07. 11:10:35

Hogy Szilvásy György sértett-e törvényt, azt egy remélhetőleg független bíróság fogja eldönteni. Hogy Szilvásy György ellen vádat fognak-e emelni, azt az ügyészség fogja eldönteni. Nincsenek birtokunkban sem az ügyészség rendelkezésére álló információk...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MasterMason 2011.07.07. 12:29:28

Cenzúra és forgószél Magyarországon. (A szél terv.)
www.youtube.com/watch?v=akN-t4_to8Q
Miféle szél tervről beszél valójában a kormány? Ki ellen és miért háborúzik Orbán Viktor? Tényleg nincsen cenzúra Magyarországon?

Hacked by... :P

lüke 2011.07.07. 12:29:58

ez se kevésbé veszélyes, mint a skizo poszt,
vigyázni, vigyázni, vigyázni fiúk!

egyenlítő 2011.07.07. 12:30:02

Ez a hacker ügy már előkerült a Szilvásy parlamenti bizottsági meghallgatásán is, ez juthatott eszébe valakinek. Az ATV-ben az egyik ügyvéd gyakorlatilag cáfolja a sztorit, mert hol itt a külföldi hatalom érdeke?

Diocles 2011.07.07. 12:35:52

"Abban biztos vagyok, hogy amíg ilyen konkrétsági szinten marad az ügy, a pálya az ellenzék felé lejt."

Részben osztom az észrevételét, de ebben nem lennék biztos, Szilvásy ugyanis olyan lejáratódott "brand", h az emberek többsége még akkor is bűnösnek hinné, ha feketén-fehéren kiderülne, h ártatlan.

Nézzen csak rá az arcára, amelyről természetesen Szilvásy nem tehet, de akkor is, lát egy hunyorgó, összehúzott, pislogó szempárt, mindehhez kapcsolódik a múltja, és már meg is született az emberek fejében (!) az ítélet, ha csak tudat alatt is.

Ez persze nem azonos a "valódi" ítélettel, de a politikában a látszat a fontos, Szilvásyból aligha lehet mártírt csinálni, bármi is legyen.

sisifux 2011.07.07. 13:11:40

Teljesen életszerű, hogy egy titokvédelmi miniszter feltöresse a "saját" adatbázisait, hogy így jusson információhoz. 1 000 emberből ezren biztosan így tettek volna a helyében.
Olyan szinten nézik hülyének a zembereket, ami egyszerűen elképesztő. Bár, nem szokatlan mostanság...

preston 2011.07.07. 13:16:14

@Diocles: nekem Szilvásy speciel szimpatikus, a
fidesz térfelén szijjartótól répássyn át tömjénig
sokkal több pislogó és összehúzott szemű debilis pillantást látni. Pld Pokornyt nem láttam ugyan mostanában, de pár éve az arcára volt irva, amikor propagandamaszlagot kellett szajkóznia.
Kurvára nem birom, ha valaki o infoval hozzászól, hogy a karaktergyilkos nézeteit terjessze.
Te pld baromarcú vagy, akárki meglássa.

is 2011.07.07. 13:17:27

@Diocles: "Szilvásy ugyanis olyan lejáratódott "brand", h az emberek többsége még akkor is bűnösnek hinné"

na az a tobbseg remeljuk mar szep lassan elolvad. ketsegtelen, hogy a FIDESZ gyulolet kampanya nagyon szepen kiteljesedett 2006 oktober 23 utan, volt is 2008 marciusban egy hulyenepszavazas, ami szepen ki is mutatta, hogy 85%-on allt vele a FIDESZ, de aztan 2010-re mar csak 53%, mostanra meg inkabb csak 35-40%, es remeljuk, hogy aki gyuoleletkampannyal jutott el valameddig, az elobb-utobb csak megbukik, de igencsak. es igen, a tenyek nem jatszanak, mint ahogy nem jatszottak vizitdij, oszodi beszed es tarsai tekinteteben sem. a lejaratas, az szamitott, es szamit még annak a 35-40%-nak. a teljes konkretum, amit Szilvasyrol tudni lehet, hogy 2006-ban az augusztus 20-i viharban az o minszteriuma ala tartozo idojaras-elorejelzesi rendszer nem mukodott jol; illetve, hogy 2008-ban egy nemzetbiztonsagi bizottsagi ulesen (ahol egyebkent minden titkos) kiosztott egy CD-t. kesz. erre van felepitve az, hogy o aztan tuti bunos valamiben. mindegy miben. valamiben.

jo lenne, ha a magyar valaszto az ilyen sunyi alakokat, akik ebbol epitkeznek, orokre elkuldene. ha mar a FIDESZ az MDF orokebe lepett, en kivanom is neki az MDF-i utat vegig bejarni.

is 2011.07.07. 13:20:31

@sisifux: vegyk hozza, hogy van egy UD Zrt., akinek a vezetoje elotte titkossszolgalati vezeto volt, egeszen a III/II ugyosztalyrol, Kadar alol; meg hogy 2010 utan is hirtelen titkosszolgalati vezeto lett. es hogy Demeter Ervin csak telefonozott ezzel a joemberrel, nem egyszer. nagyon nem eletszeru azt gondolni, hogy volt egy parhuzamos titkosszolgalat, es hogy ezert a rendes titkosszolgalatot sem lehetett mar hasznalni, mert ott volt a metely? es ezert kellett meg a titkosszolgalatok feje felett is keresni, hogy a FIDESZ-titkosszolgalat meddig is jutott el? tenyleg nem all ossze a kep?

preston 2011.07.07. 13:20:51

@is: örülök, hogy nem vagyok egyedül az éterben.

preston 2011.07.07. 13:23:22

@is: a FIDESZ-titkosszolgalat meddig is jutott el?
ezt kérdezed vagy állitod?

igényes 2011.07.07. 13:28:52

Itt, most amit Kumin leírt az finoman fogalmazva egy nagy semmi, szerintem!

Hasonlítható egy világcsúcs kisérlethez felkészültség nélkül az ügyészi munka.

1. Elegendő lett volna egy tanúként történő meghallgatás mindhárom emberrel kapcsolatban, de ez nem volt cél. (képzett jogásznak, pláne a legfőbb ügyésznek ezt tudnia kellene.)
2. Tanúként, ha meghallgatják az embert azonnal meggyanúsítható, majd letartóztatható.
3. Jogi ismerettel rendelkező magasabb döntéshozó utasításával nem mert szembe menni az ügyészség.

Nem elég a hatalom, ahol jog is van! Én ezt szürtem le ebből.

Haza árulásnak, idegen hatalomnak történő felajánlkozásnak inkább lenne alkalmas Demeter Ervin, akit a CIA is elhajtott, mert még az ő gyomruk is forgott.
Demeter Ervin volt titokminiszter felhívta a CIA magyarországi összekötőjének a figyelmét, hogy a K&H-ügy szálai a terrorizmusig vezetnek. A CIA nem foglalkozott az üggyel, azt tanácsolták, Demeter forduljon a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz. Tóth András, a polgári titkosszolgálatokat irányító államtitkár szerint Demeter viselkedése nem tisztességes.
Demeter Ervin (Fidesz) volt titokminiszter a Budapest tévé hétvégi Sajtóklub című műsorában elmondta, hogy magánbeszélgetés keretében felhívta a CIA magyarországi összekötőjének a figyelmét arra, hogy a K&H-ügynek - amelynek egyes szálai az Egyesült Államokba vezetnek - köze lehet a terrorizmushoz. A Népszabadságnak hétfőn ehhez hozzátette: értesülése szerint az eljáró hatóságok is rendelkeznek olyan információkkal, miszerint az ügy egyik szereplője pénzt juttatott egy olyan szervezetnek, amelyről széles körben ismert, hogy terrorszervezeteket pénzel. Az amerikai titkosszolgálat figyelmét azért is fontosnak tartotta felhívni az ügyre, mert a milliárdos sikkasztásban és pénzmosásban érintett egyik céget az Egyesült Államokban jegyezték be.

Demeter szerint, ami a brókerügyben történt, az megtervezett és összehangoltan végrehajtott akció, amelyben mások mellett egy pénzmosásra szakosodott nemzetközi céghálózat szolgálatait is igénybe vették. E hálózat egyes tagjai segítettek korábban kimenekíteni Jugoszláviából Milosevics pénzét is. Demeter a Népszabadságnak elmondta, hogy a brókerügyben kimutatható pénzmosás és a Milosevics-féle vagyonkimentés között egy Angliában bejegyzett cég jelenti a kapcsolatot, de a társaság nevét nem árulta el.

A CIA képviselője a volt titokminiszter szerint azért hárította el a kérését, mert ők csak kormányokkal állnak kapcsolatban, és magát a brókerügyet belpolitikai ügyként kezelik. A CIA embere végül azt javasolta neki, észrevételeivel forduljon a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz.

Balt 2011.07.07. 13:29:29

@Diocles: Így igaz. Aki Szilvásy pártját fogja, az nem is titkoltan gyurcsányista. Pláne, ha közben egykori mentora forradalmat hirdet rá hivatkozva. (Nem mellesleg: nekem nagyon "az kiabál, akinek a háza ég"-szaga van...)

parttalan 2011.07.07. 13:40:32

Hekkert felbérelni, hogy tesztelje a rendszert? Ez voltaképp egy nagyon hatékony, valóban független tesztelésnek tudható be. Nagyon okos és támogatandó megoldás - a rendszer gyengeségeinek felismeréséhez,ill kijavításához a mi, az állampolgárok védelme érdekében.

Az is érthető, hogy az ilyesmit nemzetbiztonsági ügyként kell kezelni.

Szóval megkérdezném: HOL ITT A NYAVAJÁS FENÉBE VAN A PROBLÉMA? Ebből akarnak a Demeter féle szutykok boztányt csinálni? Ezért tartóztatnak le nemzetbiztonságis személyeket, csakmert végezték a munkájukat??

Szilvássyt is megértem: ha titkos akció, nem beszélhet róla. Persze most már nem az, erről a nemzetbiztonság igazi merénylői: a mostani kormánypárti politikusok gondoskodnak... Egyébként ez már egy régebbi ügy, emlékszem: a Fidesz annak idején ellenzékben már kérdőre vonta emmiatt az akkori minisztert, de mondom: érthető okokból erről Szilvássy se bármelyik munkatársa akkor és azóta sem nem beszélhetett.

Link Elek 2011.07.07. 13:40:42

ennel van sokkal trivialisabb modszer is:
menteni/archivalni kell minden lenyeges dolgot (automatikusan naponta) _fizikailag_ elkulonult helyre (a duna tul oldalara :))

ekkor csak az archivumhoz kell hozzaferni. ott van minden egy helyen. meg ugy is meg lehet irni a szabalyokat, hogy oda legalisan hozzaferhessen egy szilvasi jogosultsagu ember.

egyenlítő 2011.07.07. 13:41:41

@sisifux: A vicc az, hogy tényleg feltörette. A fontos információ pedig az volt, hogy feltörhető :-)

egyenlítő 2011.07.07. 13:44:16

@Balt: ...és ezzel tulajdonképpen elkövette a kémkedés és hazaárulás bűntettét, hiszen tudjukkik állnak mögöttük :-)

preston 2011.07.07. 13:45:24

@Balt: én szivesen lennék orgyanfan, de nem megy. mit tegyek, nem birom a hazudozást. nálam kiverte a biztositékot, hogy mindent megcsinál, amit korábban, ellenzékben aljas tevékenységnek bélyegzett és gátolt.
ha végignézem a fidesz ámokfutását, akkor úgy látom, hogy becsapta a szavazójogúak rá szavazó 32%százalékának nagy részét és ezért ez a tevékenység nem legitim, nem erre kapták a szavazatokat.
szivesen sztrájkolnék, de a sztrájkot betiltották, népszavaznék, de azt sem lehet, irnék az AB-nek , de nem foglalkoznak ilyesmivel, szeretném , ha egy újság jól kiirná őket, de félnek a büntetéstől.

preston 2011.07.07. 13:51:38

bevallom, mint Sveik a csendőr őrmesternek az ivós vallatás következtében, , hogy lefényképezném az egészet, ha lenne fényképezőgépem, de már azt is elvette, elkobozta, államositotta, újraelosztotta a Fidesz.

igényes 2011.07.07. 13:52:52

@parttalan: Az nem jut az eszükbe, hogy jelen pillanatban is mondjuk a CIA leveszi az összes információt Orbánékról, de mondjuk ezt Orbánék tudják és esetleg megtévesztő információkat közölnek a CIA-val a feltört rendszer segítségével. Mondjuk ezt nem nézem ki belölük, de hátha!

Egyébként olyan nagy kiemelt ország mi nem vagyunk, akikről tudni kellene mindent. Az információk nagyrésze egyébként a médiumokból származik, elenyésző az ügynöki forrás, pláne ha önként jelentkező Demeter félék vannak.

igényes 2011.07.07. 14:06:09

@preston: A legjobb védekezés a támadás, mondják. Kémkedést kiált valaki, vajon miért, kérdezem.

Balt 2011.07.07. 14:16:03

@preston: Pont erre kapta a szavazatok többségét, hogy a "politikusbűnözőket" rács mögé juttassa. Ha nem teszi, majd teszi a Jobbik...

lobster thermidor 2011.07.07. 14:34:32

Már többször mondtam ezen a helyen, hogy a Kumin gyerek vagy teljesen hülye, vagy elsőrendű provokátor.

Ha valóban ilyen a fiatal véleményformáló értelmiség Magyarországon, akkor tényleg el van cseszve 100 évre a dolog.

Megfigyelo 2011.07.07. 14:54:22

Nincs olyan isten, amelyik lemosná a kormányról, hogy ez egy koncepciós ügy.

Boston2 · http://boston.blog.hu/ 2011.07.07. 15:20:48

Elöljáróban annyit, hogy simán el tudom képzelni, hogy sárosak a triumvirátus tagjai valamiben. Hogy az kémkedés vagy államellenes lenne, az már kicsit meredek, de nem kizárt.
Ha meg így van, akkor majd a bíróság dolga lesz eldönteni, mi legyen velük.

Két dolog viszont biztos: egyrészt ha fordítva lennének az erőviszonyok, a Fidesz telekiabálná a világot, hogy koncepciós perek folynak és a hatalom a titkosítással megakadályozza, hogy az igazság kiderüljön.
Másrészt egy fikarcnyi kétségünk se lehet azzal kapcsolatban, hogy a bíróság nem lesz se független, se objektív, olyan politikai nyomás alá van helyezve az egész ügy.
A szépsége pedig tényleg az, hogy mivel elrendelték a titkosítást, gyakorlatilag azt csinálnak, amit akarnak.

A misztikus hackerfigura bedobása meg elég szakállas trükk, bár kétségtelenül a Lolsac-Anonymus nemzetközi hackerhiszti idején nem teljesen ügyetlen tematizálás.

preston 2011.07.07. 17:31:45

@Balt: amit te politikusbűnözésnek nevezel, annak régóta van neve, korrupciónak hivják. ez olyan mint a rák, áttételei az egész társadalomban megjelennek. Volt, van, lesz, nem függ világnézettől.
Te persze , gondolom én, de majd kijavitasz, csak azokat a bűnözőket keresed, látod, akik valahogyan baloldalinak titulálhatók. Pedig nem az oldal korrupt, nem a pártok, hanem az ott is megtalálható bűnözők.
Nem szeretnék ezen vitatkozni, de ügyészi kimutatás szerint, amiről a napokban olvastam, egyforma számban itélnek el jobb - és balkötődésű embereket, bár az utóbbi tizenvalahány évben az ügyészség inkább behunyja a jobb szemét.
Ne gyere nekem baromságokkal, inkább vegyél egy élő példát. Esztergomot nyomja a fideszes önkormányzat esztelen költekezése, a felhalmozott adósság.
Ez nem kiált ügyészi kivizsgálás után?

hegyilány 2011.07.07. 20:22:28

Földi László: vagy kém, vagy nem kém"

"A MOL-részvények kapcsán nem lehet kémkedésről beszélni, az oroszok nem olyan hülyék, hogy azt higgyék, egy KGB-sből magyar hírszerző főnököt csinálhatnak – interjú Földi Lászlóval, az Információs Hivatal (IH) egykori műveleti igazgatójával.

Nem sokat tudok róla, és ez zavar is”, kommentálta a Szilvásy Györggyel, Laborc Sándorral és Galambos Lajossal kapcsolatos eljárást Földi László. Az IH egykori műveleti igazgatója persze egy percig nem vitatja, hogy egy ilyen eljárás nem lehet nyílt, de szerinte a vádat akkor is ismertetni kellene. És Földi azzal sem tud mit kezdeni, hogy valakit őrizetbe vesznek kémkedés gyanújával, majd néhány napon belül szabadlábon távozhat – ugyanis valaki vagy kém, vagy nem kém. Hiszen a kémkedést, magyarázta a volt műveleti igazgató, kétféleképpen lehet helytállóan bizonyítani: vagy bevallja az illető, vagy tetten érik (például amikor anyagot ad át, vagy megbízójával találkozik).

Ami pedig a bizonyítást illeti, egy olyan ügyben – amelynek két volt titkosszolgálati vezető és egy korábbi titokminiszter a főszereplője –, nem volna megengedhető, hogy a vádhatóság képviselői és az őrizetbe vett személyek a bíró előtt próbálják bizonyítani az igazukat. Földi szerint ugyanis két eset van. Az egyik verzió, hogy vagy lezajlott egy normálisan előkészített operatív nyomozás, illetve folyik az operatív eljárást legalizáló nyílt nyomozás, ami szinte biztosan megdönthetetlen tényekkel szolgál. A másik eset, hogy a háttérben zajlik a munka, és ilyen ügyekben semmi nem szivároghat ki, amíg a bírói szakba nem jut a történet. Ráadásul az, hogy az egész ügy a nyilvánosság előtt zajlik, Földi szerint rettenetesen negatív politikai szempontból: negatív a meggyanúsított politikus és a mögötte álló párt számára, de negatív a mai kormányzat számára is, hiszen az egész ügykezelés a kiszivárogtatástól a pontatlan, sablonos fogalmazásig mind dilettantizmusra utal.

És éppen azért botorság lenne azt mondani, hogy nincs az ügyben politikai szál, hiszen, hangsúlyozta Földi, az utóbbi években mindkét oldalon láthatóvá vált, hogy a politika napi szinten próbálja meg a szolgálatok eszközrendszerét használni – a maga érdekében."..........

atv.hu/cikk/20110707_foldi_laszlo_a_szilvasy_ugy_kezelese_dilettantizmusra_utal

MOL részvények esetleges átjátszását pedig – szigorúan elméleti szinten – Földi nem tartja olyasminek, ami kimeríti a kémkedés fogalmát. A MOL ugyanis nem magyar cég, nemzetközi befektetési alapok rendelkeznek a papírok többségével. A magyar állam most visszavásárolja az oroszok részesedését, ettől azonban nem válik többségi tulajdonossá. Az oroszok egyébként az OMV-től vették meg azt a részvény csomagot, ami most a magyar államhoz kerül. „Ebből tehát az következne, hogy annak idején az OMV is orosz érdekből vásárolta meg a csomagot? Ha ezt állítanánk, akkor nem csak Moszkvával, de Béccsel is szembe kerülnénk, hiszen így azt feltételeznénk, hogy a többségi osztrák tulajdonú OMV az oroszok ügynöke”, ironizált Földi. Úgyhogy a volt műveleti igazgató szerint ebben az ügybe bebújni a MOL mögé - nagyon veszélyes."...........

Ez a másolt cikk (metszetek) kicsit hosszúra sikerült. nagyon tartalmas olvasni való.
Nem értem, hogy egy ilyen titkositott ügyet miért kell a nyilvánosság elé tárni, ennyire kezdeti szakaszban, hogy egyáltalán létezik. Igaz mig folynak a találgatások , esetleg más ügyekről terelődik el a figyelem. :)
:)

0.5 bit 2011.07.07. 22:05:11

"Első olvasásra nincs sok értelme. Hackert felfogadni arra, hogy a saját rendszert feltörje?"

Első olvasásban annak sincs sok értelme, hogy robbanó anyagot vagy kábítószert tegyenek utasok böröndjébe a reptéren és utána megtalálják (vagy nem, mint ami a szlovák afférnál történt, hogy némi robbanószert a kedves utas tudtán kívül elvitt írországba).

Nekem az a véleményem, hogy nem az a lényeges, hogy a felfogadott hacker mit tört fel és mit nem. Annál érdekesebb lehet, ha nem csak bejutott adott rendszerbe - ezzel demonstrálta sebezhetőségét - hanem, onnan adatokat is letöltött, ami igazából már szükségtelen:

Lehet tesztelni egy új biztonsági zárát úgy, hogy kinyitjuk az ajtót, de egész más, ha utána bemegyünk és elhozunk ezt-azt.

A következő kérdés, hogy mi történt a letöltött adatokkal?

Régebben volt hír, hogy oroszországban banki adatokat árultak, ami az ottani titkosszolgálattól származott (azt hiszem a banki átutalásokról kaptak másolatot és ez "szivárgott" ki).

Amennyiben csak egy hacker feltört ezt-azt, akkor az nem tűnik súlyos ügynek, de ha jogosulatlanul letöltött adatokat, ráadásul azok körön kívül kerültek az már sokkal súlyosabb ügy lehet.

menőmano 2011.07.07. 22:39:30

Nagyon szövevényes, bonyolult ez az ügy.
Bármi is lesz a végeredmény (amennyit ebből megtudhat a polgár). Minden képpen egyfajta politikai hitelvesztést fog okozni mind két oldalon, a szocialistáknak és a kormánynak is.
De ez csak egy "kósza" gondolat, egy feltételezés a részemről. Az is lehet hogy nagyon tévedek.
:)

menőmano 2011.07.07. 22:42:15

Ja! még annyit hallottam:), olvastam, hogy az a csuklyás hacker nem közszereplő.
Azt hiszem jól emlékszem.
:)

egyenlítő 2011.07.08. 09:52:35

"Arra a felvetésre, hogyha Szilvásy felbujtó volt, akkor Laborc Galambost pártolta, Zamecsnik csak annyit mondott: ez egy logikus gondolat. Viszont annak kapcsán már konkrétabban fogalmazott az ügyvéd, hogy a sajtóban felmerülő ügyek – hacker-történet, orosz bevásárlás a a MOL-ba, az Egymásért Alapítvány botránya – mennyire vannak köszönő viszonyban a gyanúsítás valós tárgyával. Az ügyvéd szerint semennyire, mindegyik „Benedek Elek mesevilágának” a része."

menőmano 2011.07.08. 23:33:17

Kémügy: lelepleződött a csuklyás férfi + Videó "

A Hír TV szerint a férfi vélhetőleg P. László, egy fővárosi biztonságtechnikai cég egyik tulajdonosa, és ahogyan üzlettársa, úgy édesanyja is orosz származású. A cég érintett volt az Eclipse-számlagyár ügyében, és korábban belső információkhoz jutott a reptéri igazgatóság akkori munkatársától, a nemrég még előzetesben lévő, a BKV-botrányban kenőpénz átvételén ért Sziebert Györgytől."

www.mno.hu/portal/796102

hm. Nekem ez az ügy most már annyira bonyolult, hogy el sem tudom mondani:)
hm. talán nem is baj. CSAK az vigasztal:) nem csak én, szerintem még sokan nem értik.
:)))))

menőmano 2011.07.08. 23:40:39

Nagyon-nagyon szövevényes ügy. De most nem is gondolkodom rajta:) mert késő van, meg fáj egy kicsit a fejem.:))
Mikor olvastam a cikkben "számlagyár" hirtelen azt hittem,:) valamiféle új munkahely teremtődik, de aztán rájöttem hogy valami egészen más....:))))))

Nem tudom, hogy holnap esetleg lesz új poszt?

jó éjt.

:)))

fonó 2011.07.23. 10:58:55

Arról nem gondolkodna nyilvánosan Kumin h évek óta hamarabb jelenik meg a magyxar nemzet c ujságban az ügyészségi intézkedés, bírói végzés, rendőrségi jegyzőkönyv, tanuvallomás mint ahogy az érintettekhez és ügyvédjeikhez eljutna. FÜGGETLENÜL H SZIMPATIZÁLUNK-E V SZERINTÜNK ELEVE TUTI BŰNÖS!!!!!!!!

A szerző

Kumin Ferenc

Politológus-közgazdász, a Századvég Alapítvány vezető elemzője

2002 óta jelennek meg politikai elemzései az on- és az off-line médiában

2006 és 2010 között Sólyom László köztársasági elnök kommunikációs és stratégiai tanácsadója

Facebook

süti beállítások módosítása