Mi van a Fidesz-KDNP-vel?

2011.02.03. 15:01 kumin

Folytatva a sort szélsőjobb és a szocialisták vizsgálata után a seregszemlében a kormányzó pártszövetséghez értünk. Ahhoz hogy egy befogadható méretű bejegyzésben át lehessen tekinteni bármit is, érdemes jól behatárolni a témát. Ezúttal inkább a pártról magáról és nem annyira a kormányzásról szeretnék elmélkedni, bár természetesen a kormányzás ténye és eddigi kimenetelei nagyban meghatározzák azt is, hogy mit találunk a pártban – vagy annak helyén.

(forrás: fidesz.hu)

Az MSZP esetében azt vettem sorra, hogy milyen irányok közül választhat a párt saját válsága megoldásához, a baloldal újraélesztéséhez. Kommentelőimnek volt sok igazsága abban, hogy Bajnai Gordon és Szili Katalin nevét is meg kellett volna említeni a lehetséges irányok számbavételekor. Igyekszem kettejükre egy külön bejegyzést szentelni, ha végignéztük első körben a parlamenti pártokat.

 

Kormányzó párt esetében, amelynek támogatottsága valamennyi intézet mérése szerint jelentős előnnyel vezet valamennyi riválisával szemben, éppen fordított logikát javaslok: nem a lehetőségek, hanem a veszélyek számbavétele szolgálhat érdekes tanulságokkal. Ebből a támogatottsági pozícióból ugyanis jelentősen felfelé mozdulni már kevés lehetőség van. Az ellenzéki pártok visszafogott támogatottsága – és ez különösen igaz a szocialistákra – valahol a legbelső mag környékén jár. Belőlük már aligha tud lecsippenteni a jobbközép, bár ha valahonnan mégis, akkor az a szélsőjobb lesz, ha az továbbra sem talál magára.

 

A Fidesz-KDNP látványos fölényét szerintem a veszélyek három releváns csoportja fenyegeti. Kezdem a legfontosabbal, aminek adjuk az Obama-Stoiber effektus munkacímet. Egy hatalmas győzelem után a választóknak értelemszerűen magasak az elvárásaik, ha azonban a környezet és/vagy a konkrét politikai stílus és teljesítmény eredményeképp ezeket az elvárásokat látványosan nem sikerül teljesíteni, akkor az komolyan kikezdheti a győztes támogatottságát, sokkal inkább mintha csak kis különbséggel és szerényebb ambíciókkal fogott volna a kormányzásban.

 

Obama (aki nem is annyira számokban mérhetően, hanem inkább szimbolikusan aratott hatalmas győzelmet) biztosan nem annyira rossz elnök, mint amennyire két év vezetés után megbüntették az amerikai választók 2010 novemberében a félidős választásokon, amelynek eredményeképp a republikánusok átvették a Kongresszus irányítását, de a Szenátusban is előrenyomultak. A gazdasági válság hatásait, az átlag amerikai életmódját ért sokkokat ugyanis – természetesen – nem sikerült a demokrata elnöknek két év alatt orvosolni. Bár ilyet tőle várni nyilván naivitás is lett volna, a választók azonban nem bizonyultak ilyen türelmesnek – és legyünk nyugodtak, ez a választói türelmetlenség nem csupán amerikai sajátosság.

 

Edmund Stoiber esete pedig a német keresztényszocialista CSU bajorországi tündöklésével és bukásával mutat ijesztő perspektívákat a magyar jobboldal számára is. (ezt a párhuzam-ötletet Georg Paul Heftytől, az FAZ kitűnő szerzőjének a Népszabadságban megjelent cikkéből merítettem, érdemes a cikkre adott egyik dühös választ is az ínyenceknek elolvasni) 2003-ban a tartományi választásokon az évtizedek óta folyamatosan erősödő, Bajorországban hagyományosan favoritnak számító CSU történetében először 2/3-os többségre tett szert a helyi törvényhozásban. Stoiber, aki szövetségi szinten 2002-ben bukást hozott a német jobbközépnek, hazai pályán viszont mindent elért, amire csak vágyhatott: 1997-től volt tartományi kormányfő, 2003-tól 2007-ig kétharmaddal a háta mögött.

 

2008-ban viszont a következő bajor választásokon a CSU 1954 óta számított legrosszabb eredményét érte el és – megelőlegezve a szövetségi történéseket – a liberálisokkal volt kénytelen koalíciós kormányt alakítani. Stoiber viszont már 2007-ben lemondott. Ebben az időszakban ráadásul kifejezetten jól pörgött a bajor gazdaság, közel sem mentek olyan rosszul a dolgok, mint az utóbbi két évben az USA-ban. Mi volt akkor a baj? Az elemzésekben túlságosan magabiztos, arrogáns, a választóktól eltávolodó stílusról, sokak ellenérzését kiváltó, túlságosan konzervatív oktatási átalakításról és a bizalmat aláásó botrányokról is olvashattunk.

 

Stílus és választói kapcsolattartás tekintetében nagyon oda kell figyelnie a magyar jobbközépnek is. Ezzel át is értünk a kettesszámú problémaforráshoz, a párt praktikus kiürüléséhez és a tagság lelkesedésének, mobilizálhatóságának esetleges csökkenéséhez. A jelenlegi mérésekben ennek persze nem sok nyoma van. A tagságot, az aktivistákat azonban mozgásban kell tartani, különben fokozatosan elkopik a harci kedvük, fogynak a kompetenciáik, szétesik a szervezet.

 

Ekkora győzelem után azonban törvényszerűen a pártszervezet kiürül: kellenek a káderek a kormányzati és a rengeteg önkormányzati poszt betöltésére. Kormányozni kell, hatalmat kell gyakorolni, és ez bizony jelentős erőforrásokat von el az ellenzékben fő tevékenységként végzett pártépítéstől és mobilizálástól. Ahhoz, hogy ez ne vezessen a párt eróziójához, meg kell találni a még mindig lelkes, mozgásra kész, de talán néhány ügy kapcsán összezavarodott tagság számára az elégedettség fenntartásának módját. Ez kormányon nem kis kihívás, hiszen sok értelme nem lenne aláírást gyűjteni vagy épp népszavazást szervezni. Az internet és a közösségi oldalak persze ilyenkor is lehetőséget biztosítanak az akcióra, de gondolni kell azokra is, akik vagy nem aktívak a neten, vagy egész egyszerűen a hagyományos aktivista feladatok iránt éreznek nosztalgiát.

 

Végül a harmadik problémakör a szövetségen belüli ellentétek kezelése lehet. Most inkább poszt feszt vagyunk ebben a vonatkozásban, hiszen a decemberi tisztújítás a KDNP-nél végül pont úgy zajlott le, ahogy azt a szövetség egyben tartásában érdekeltek kívánhatták. Az előzmények azonban szokatlan jelenségeket is produkáltak. Már az őszi megyei tisztújításokon sok helyütt nem a hivatalos vezetés emberei győztek. A budapesti elnök például Szalma Botond hajózási nagyvállalkozó lett, aki be is jelentette, hogy karakteresebbé teszi a kisebbik kormánypárt saját hangját.

 

Eleinte úgy tűnt, hogy Semjén Zsolt pártelnöknek is akadt riválisa az országos tisztújításon egy korábban nyolc évig működő megyei elnök, Papp Tibor személyében, aki az elmúlt tizenhat évben a párt valamennyi döntéshozó testületének munkájában részt vett, és három évig még országos alelnök is volt. Semjént végül a december 18-ai tisztújító közgyűlésen a leadott 223 szavazatból 209 igennel választották meg a párt élére. Más személyre a választmány helyszínén sem érkezett jelölés, tehát Papp meg sem tudta méretni magát. Még korábbi megyéje, Hajdú-Bihar is kiállt mögüle. A másik távolodás-párti vezető számára is kudarccal zárult a tisztújítás: Szalma Botond fővárosi elnök, noha jelölt volt, de nem kapott elég szavazatot az egyik alelnöki poszt elnyeréséhez.

 

Ez a kör tehát a status quo maximális fenntartásával zárult, de a villongások megmutatták: létezik olyan gondolat is a KDNP-ben, amely nem feltétlen elégedett az aktuális felállással. Ezek a hangok minden bizonnyal takarékon maradnak mindaddig, amik az ügyek rendben mennek a szövetség körül. Lehetnek azonban olyan szimbolikus kérdések, amelyekben a KDNP értékrendi alapú válaszai eltérhetnek a Fidesz pragmatikusabb megközelítéseitől. Ilyen esetekben ez a látens törésvonal újra érdekessé válhat, bár kétségtelen, hogy a felsorolt veszélyek közül ez fenyegeti legkevésbé a kormányzó pártszövetséget.
 

Címkék: fidesz kdnp obama jobbközép stoiber hefty

25 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kuminszerint.blog.hu/api/trackback/id/tr582636010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tita nick 2011.02.03. 16:47:59

Még négy évig ezt a sok liberálbolsevik faszt kell olvasnom, Majd mexokom. Négy év múlva mind gyomorfekélyes, refluxos, savszagú barom lesz.

is 2011.02.03. 17:15:58

na, hat nem erte meg az idot, amennyibe az elolvasasa kerult. ezt magatol is tudja azember, ebben semmi hozzaadott ertek nem volt.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.03. 18:04:04

A KDNP-t felesleges említeni, nekik nincs semmi kimutatható támogatottságuk.

Azzal kezd a cikkíró, hogy érdemes jól körülhatárolni a témát, hogy emészthető méretű maradjon, de azért elég szépen elkalandozik az USA és Németország fele, melyek kétségkívül érdekes példák, de kevésbé a Fideszre jellemzőek.

A KDNP-sek hiába nem elégedettek, létük kizárólag a Fidesz kényétől függ. Önállósodás nem a nagyobb elégedettséghez, hanem a politikai életből való eltűnéshez vezetne.

Így is példa nélküli sikert értek el azzal, hogy egy gyakorlatilag semmiféle társadalmi támogatottsággal nem rendelkező párt ilyen nagy befolyást szerezzen az országban.

Jobb lenne olyan választási rendszer amelyik ezt nem teszi lehetővé, és a parlamentben csak annyi pártfrakció lehetne, amennyi önállóan bejutott a parlamentbe.

Jelen esetben tehát négy.

Michael Laudrup 2011.02.03. 18:13:39

Úgy szeretem, amikor a független megmondó emberek, mint Kumin Ferenc is, ontják az okosságokat.
Ferikém, mesélek, aki nem ismeri a te munkásságodat: kezdted az ATV-nél, de nem lett volna baj, ha mondjuk a "BagiNacsában" szerepeltél volna, de sajnos állandó belpolitikai elemzőként sültelenkedtél akkoriban (2003) a képernyőn. Magyarul nem kis pénzért "függetlenként" dicsérted az ATV-ben az akkori Medgyessy kormányt. Aztán felívelt a csillagod, mint Sólem Áléchem főhősének, Tevjének, mert a beszédhibás, de legalább a Fideszhez sem annyira lojális Sólyom László mellett dolgoztál miközben azért finoman, persze nem annyira ügyesen, hogy a magunkfajták nem vegyék észre, csúsztál Orbánék fele, persze továbbra is függetlenként rendületlenül. Tanítottál a Századvégnél is. És annyira jó, hosszú volt a nyelvecskéd édes fiam, hogy miután Sólyom kirúgódott (píszí-megfogalmazásban nem hosszabbították meg a mandátumát - amit utólag, Schmitt Palit látva komolyan sajnálok), elkerültél a Századvéghez vezető elemzőnek. Nincs kétségem Feri a képességeidet illetően, tanult, okos ember vagy, de a gerinc testvérem, a gerinc bizony nagyon hajlékony nálad...
Röviden, ha egy lead-ben kellene jellemeznem a karriered, ilyen címet adnék: Az ATV-től a Századvégig. Ki gondolta volna anno, hogy a két munkahely között milyen rövid is a távolság.
Nesze neked függetlenség.

Három gyerek, három szoba, négy kerék...csak ne kifele álljon!

civil polip 2011.02.03. 18:22:00

@Tita nick: "Még négy évig ezt a sok liberálbolsevik faszt kell olvasnom"

Nem kell.

Waldi! 2011.02.03. 18:27:13

"ezt a párhuzam-ötletet Georg Paul Heftytől, az FAZ kitűnő szerzőjének a Népszabadságban megjelent cikkéből merítettem, érdemes a cikkre adott egyik dühös választ is az ínyenceknek elolvasni"

Ha van a vilagon egy azaz egy mervado ujsaghoz tartozo ujsagiro, aki vedi Orban vedhetetlent jogallami fekek es egyensulyok leepiteset es tudjuk mire jo mediatorvenyet, akkor az kivalo ujsagiro, ha viszont valaki ravilagit arra, hogy Hefty ur, aki meglehetosen tajekozatlan, naiv es az orultseg hataraig vagy azon tul is joindulatu a babpartjan beluli diktaturat az egesz orszagra kiterjeszto Orbannal szemben, az duhos, tehat nem objektiv, csak az erzelmei hajtjak.

De a tegnapi Tet beli szereples is aranyos volt, sikerul Koltay Andras-i melysegekbe lavirozni magadat.

m.hvg.hu/velemeny/20110117_mediatorveny_mediahatosag_sajto/2

"hvg.hu: Ha már a gyűlöletbeszédnél tartunk, Bayer Zsolt hírhedt mondata egyik legutóbbi publicisztikájában, amelyben elégedetlenségét fejezte ki, amiért az orgoványi gyilkosok csak félmunkát végeztek, nem tartozik ebbe a kategóriába? Magam viszolygok attól, hogy a „haladó értelmiség” egyike- másika állandóan fasiszta veszélyt emleget, de azért itt mégiscsak Cohn-Bendit, Cohen, Schiff neve előzi meg az inkriminált mondatot. Ön szerint nem volt teljesen egyértelmű, miről beszélt? Nem egy jól körülhatárolt csoportról? Ezt az új jogszabály szankcionálni fogja?

K.A.: Július 1. előtt a sajtóval szemben nem indulhat eljárás. Bayer Zsolt cikkét olvastam, de arról nem foglalnék egyértelműen állást, nem azért, mert nincs véleményem, hanem mert a hatóság tagjaként nem nyilatkozhatok konkrét tényállásról, amelynek megítéléséhez minden esetben részletes hatósági vizsgálat szükséges. Egy esetleges döntés bizonyos szempontjait azért el tudom mondani. Nyilván arra tekintettel kellene lenni, hogy a cikk vajon egy közéleti vita részeként jelent-e meg, vagy puszta gyalázkodás. Itt az előbbiről van szó, egy vitában szólalt meg az újságíró, erőteljes kifejezésekkel konkrét személyeket is megnevezett. Természetesen a megnevezett egyének bírósághoz fordulhatnak személyiségi jogaik védelmében. A gyűlöletbeszéd megállapításához meg kellene néznünk, hogy van-e olyan társadalmi közösség, amelyet ez a mondat megsértett. „Nem ástuk be őket nyakig az orgoványi erdőbe…”: kik azok, akiknek a megölése elfogadott, kívánatos aktus, van-e megfelelő leképeződésük a mai társadalomban? Orgoványnál a Tanácsköztársaságban résztvevő kommunistákat gyilkoltak meg, vajon a mai társadalomban megvan a megfelelő közösség, akiket ez sért?

hvg.hu: Hát azért nem véletlenül emleget zsidó neveket, mielőtt rátérne Orgoványra. És ha nem lenne összefüggés a mával, akkor minek írta volna le ezt a mondatot? Aligha a kommunistákra utalt, inkább azokra, akik szerinte külföldön az Orbán kormányt támadják. Akkor viszont mégis csak gyűlöletbeszédről van szó…

K.A.: Ezért mondom azt, hogy erre való a hatósági vizsgálat. Az említett személyek vallási hovatartozásáról, származásáról egyébként nincsenek információim, és egyébként sem hinném, hogy a magyar kormányt csak közös származás alapján szerveződött személyek támadhatják... A gyűlöletbeszéd azonban kétségtelenül beszivároghat a politikai és a bulvársajtóba is, ilyen esetben, ha megállapításra kerül, hogy egy adott cikk egy létező társadalmi közösséget sért, akkor indokolt lehet a hatósági fellépés."

Ha az 5. szamu parttagkonyvvel rendelkezo antiszemita ujsagiro vagy a dekanhelyettes zsidos neveket es toposzokat dob be, akkor ezt PC-segbol vagy egyebb okokbol fol nem ismerni az kimeriti a "vetkesek kozt cinkos aki nema" fogalmat.

Azt nem ertem, hogy miert nem fejtetted ki az ATV musorveztokent az ilyen iranyu velemenyeidet? Vagy Solyom mellett sikerult eltevelyegni? :D

treblinka (törölt) 2011.02.03. 18:32:51

Liberális barátaink! Itt lenne az ideje, hogy a bukott szdsz és a pont nulla lmpbe átmentett elvtársaitok helyett összekalapozzátok a székház-panamáitok költségeit. Hajrá!

Waldi! 2011.02.03. 18:47:06

@treblinka:

A liberalis Fidesz es az MDF szekhaz panamajara gondolsz? Amikor eladtak a Tiszti Kaszinot? Arrol a nemzettestver vezetot kene kerdezni. Meg Orban Gyozot, Varga Tamast, Kover Szilardot, Simicska Lajost, Schlect Csabat, Kaya Ibrahimot es Josip Tot-ot.

chemical_tourist 2011.02.03. 18:52:31

@treblinka: kicsiköcsig ide figyelj! Többen vagyunk, akik rühellik az összes politikus mocskot. Érted, fideszKutya?

parlamentarista 2011.02.03. 19:36:42

megpróbálom ezt nagyon profán módon leírni. recesszióban az emberek két dolgot szoktak gondolni. az egyik: többet kellene lopni, a másik: többet kellene dolgozni. és persze rájönnek, hogy ez a két dolog nem zárja ki egymást.

a kérdés, hogy ezt az évet mi fogja dominálni. az emberek önként és dalolva még több adót fizetnek be a közös kormányzás érdekében, vagy látva azt, hogy ez a kormány sem jobb az előzőnél nem fog annyi adót fizetni. lehet, hogy többet fog dolgozni, de még többet fog csalni, miközben a közvélemény kutatóknak bemondja: csak a fidesz. szóval nekem úgy tűnik - és lehet, hogy nincs igazam ebben - de úgy tűnik, mintha formálódna a többség az összes ellen.

szerintem fidesz kormány addig lesz, amíg forint lesz. ha bármilyen nagyobb gazdasági változás akár felfelé, akár lefelé mutatkozna, akkor a rendszer bukik meg. a kormányt pedig a külföld buktathatja meg. tehát előfordulhat olyan eset, hogy a magyar miniszterelnök persona non grata lesz külföldön.

orbán a szocialistákat, a zöldeket, és a liberálisokat (kékeket) sikeresen maga ellen fordította. az européer néppártiak védik a fideszt, de németországban, ausztriában az összes protestáns orbánt úgy utálja, mint egy patkányt beleértve. ők fideszben gondolkodnak, de semmi esetre sem orbánban. persze a német kancellárnak nincs szavazati joga, ellenben a határon túli magyaroknak lehet, szóval könnyen lehet, hogy nem a kormány, nem is a fidesz, hanem a rendszer fog megbukni. szerintem ma közel 1/3 esélye van mindegyiknek.

sprenczl 2011.02.03. 19:39:12

A libsibolsi médialakáj vinnyogása. És a többi csőscselék kommentelőé. Nagy öröm olvasni.

parlamentarista 2011.02.03. 20:02:59

@Akitlosz:
a kdnp-nek szerintem nincs jelentősége. sokkal lényegesebb, hogy a európában a protestánsok utálják orbánt, és egyébként a néppártot vallási értelemben osztja meg.

mivel orbán a politikai katolicizmust hirdeti nagy hanggal, és az abból fakadó nacionalizmust. és ez undort vált ki a humanista, protestáns közegben. akiket úgy egyébként en bloc le lehet kommunistázni, sötét zöldezni, mocskos liberálisozni. ezt meg is tette a fidesz, és ezek a formációk a legelemibb udvariasságot mutatják a magyar diplomácia irányába. van egy nagyon erőteljes kulturális szembenállás.

mondok egy példát. a meleg tüntetés után megvertek egy leszbikus nőt. na most nagykövetségeken elég sok leszbikus dolgozik, mert az európai politikai közeg emancipált, tehát több a nő, viszont ki az a bolond, aki nagycsaláddal nyugatról eljön ide. tehát ezzel azt akarom mondani, hogy az európai normákat minden esetben be kellene tartani, és nem csak akkor, amikor éppen szavazatot hoz. és ezt nem tanulta meg orbán. és strasbourgban meg csak nézett ki a fejéből, hogy mi ez az egész.

az unió parlamentjében az összes protestáns szemben állt vele. kulturális szembenállás ez, és nem gazdasági, vagy politikai.

H3770730 2011.02.03. 20:17:01

Nekem tetszett az írás.

végsőkig hiszterizált agyalágyult ámokfutó troll · http://engesztelhetetlen.blog.hu/ 2011.02.03. 20:27:31

Röhelyes ahogy ezek a levitézeltt vén komcsi bolsi bagázs buta kártékony emberei még mindig így próbálják az észt osztani!! Nem volt elég eddig nem volt még épp elég az annyi évtized alatt?? Ez a Kumin vagy ki már elgondokodhatna azon hogy talán lejárt az idő fölötte!! Ne te próbáld meg mondani a frankót ahogy eddig hanem már a történelem szemét dombjára lehet takarodni elfele elvtárs!!! Nem mintha a csökkött alcsuti törpét vagy a KDNP-és bandát támogatnám de ami sok az még is csak sok!!!

P.mester 2011.02.03. 21:00:05

De okos "elemzés" volt, ehhez nem kell politológusnak lenni. Persze a Századvég meg az elemzés! Muhaha!!!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.03. 23:22:39

Kedves Kumin Ferenc!
Egy Beácska nevű nick segítséget kért a TG blogon, hogy írjunk ide az őt ért méltánytalanság miatt. Állítólag kérte Őntől, hogy a fenti cikk kapcsán tegye nyilvánvalóvá jelen fideszes kötődését, ezért moderálás, majd kitiltás lett a sorsa.
Ha ez igaz, nem helyes. kérem, mutassa meg, hogy különbözik a Gréczy-féle áldemokrata seggfejektől!
(Magam inkább fasiszta, mint balliba troll vagyok, kedves mondatom: Debreczeni József egy faszkalap.)
Üdv.: Hapci

parlamentarista 2011.02.03. 23:59:00

@Hepci:
tényleg volt itt komment "beácska" nick írta, hogy kumin ferenc írjad le, hogy te fidesz közeli századvéges vagy. hogy értsék miről beszélsz. a kumin kománk ezt kihúzta. de az amúgy ki van írva, hogy századvég. csak nincs odaírva, hogy századvég = fidesz.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.02.04. 00:18:25

@parlamentarista: no ja, én csak parlamenter voltam [:)]. A jelen - felfedettségi - helyzet nyilván nem elégítette ki Beácskát, pedig saját bevallása szerint semmi baja az itteni házigazdával.
Semmi gond, az élet bonyolult. Szel a ví.

kumin 2011.02.04. 08:03:07

@Hepci: az illető kommentelő a blogom indulása óta kitartóan ugyanazzal zaklat, és bár úgy csinál, mintha kérdezne, semmiféle válasz nem elégíti ki. Legutóbb, mikor újra válaszoltam az örökké ismételt kérdésére, úgy tűnt, befejezi. Remélem megbocsátjátok, hogy a szűkös kommentválaszoló kapacitásomat nem monomániás, notórius trollok kezelésére szeretném fordítani.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.04. 08:34:27

@parlamentarista:

Ez európai - nem magyar - protestánsoknak nem osztottak Magyarországon szavazati jogát.

Magyarországnak pedig az EU-s jogszabályokat kell csupán betartania és nem a sokat hangoztatott, de senki által sem ismert "európai normákat".

Meg tudott mutatni azt a hatályos jogszabályt, ami felsorolja a Magyarországon is kötelezően betartandó "európai normákat"?

parlamentarista 2011.02.04. 09:18:35

@Akitlosz:
a médiatörvény kapcsán a kormányt ért politikai támadások alapvetően kulturális természetűek. vannak gazdasági, politikai, jogi vonatkozásai is, de az európai intézményekben a protestáns képviselők álltak fel, és mondtak nemet, és nagyobb részt a katolikusok álltak ki orbán mellett. tehát ez egy kulturális törésvonal. csakhogy a pápisták sem lenne jó, ha akármilyen kérdésben kialakulna egy az állampártoktól független protestáns egység. mert az veszélyeztetné az így is ütött-kopott hegemóniát.

rómában nagyjából azt gondolja mindenki, hogy a vallásvitákat el kell kerülni mindaddig, amíg nem lesz egyházreform. mivel szinte mindenben a protestánsoknak van igazuk. ezzel természetesen mindenki tisztában van, aki nincs teljesen elhülyülve. ezért a katolikusok az ökumenizmus hirdetik. orbán ezt borítja fel, és azt mondja, hogy hirdetni kell az ellenreformációt, totális győzelmet kell aratni, hiszen magyarországon a protestánsok ki vannak szorítva a templomból, ők "a maguk módján vallásosak", és többnyire szétszavaznak, vagy nem szavaznak sehová.

csakhogy nyugat, és észak európában nem ez a helyzet. ott protestánsok vannak többségben. ha orbán bármilyen kérdésben kulturális egységbe kovácsolná ezt a csoportot, akkor őt a katolikus egyház állítaná félre.

az, hogy mi következik az írott, és az íratlan uniós jogból meg majd eldöntik benelux környékén a bíróságok.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.02.05. 02:01:11

@parlamentarista:

Nem úgy tűnik, hogy mindez összhangban lenne az állam és az egyházak szétválasztásának sokat hangoztatott, de be nem tartott elvével.

A mormonok, jehova tanúi, krisnások legalább alulról építkeznek, utcán térítenek, míg a "történelmi egyházak" ilyet nem tesznek, ők egyszerűen az államhatalommal szövetkezve óhajtják befolyásukat és kiváltságaikat megőrizni, növelni.

lüke 2011.02.06. 16:23:23

@kumin:
TG blogon már 8x elmondotta bejus a sirámot,
@Akitlosz: @Hepci: @parlamentarista:+
jó magam onnan informálódunk:)

A szerző

Kumin Ferenc

Politológus-közgazdász, a Századvég Alapítvány vezető elemzője

2002 óta jelennek meg politikai elemzései az on- és az off-line médiában

2006 és 2010 között Sólyom László köztársasági elnök kommunikációs és stratégiai tanácsadója

Facebook

süti beállítások módosítása